Hatalomtól megrészegült államférfiakat nem csak napjaink politikai színterén találunk: hasonlóan viselkedhettek az ókori uralkodók vagy a magyar királyok is. Politikusaink viselkedését látva szívesen átkozzuk őket, és azt mondogatjuk, hogy bezzeg mi tisztességes emberek maradnánk akkor is, ha beülhetnénk a miniszteri székbe.

A hatalomittas politikusokkal ma már egy különálló tudományág, a politikai patológia foglalkozik. Nem foglaltak még állást azonban a téren, hogy a hatalom torzítja-e el a személyiséget, vagy egy bizonyos személyiségtípushoz köthető-e a hatalomra való törekvés és annak megszerzése. Számos politikai vezető, diktátor életútját és viselkedését vizsgálták, és megállapították, hogy bármilyen magas pozíciót szerez is egy államférfi, a hatalomra való törekvése nem szűnik meg, sőt, tovább fokozódhat. Egyeseknél a magánéleti konfliktusok, a társas kapcsolatok kiépítésének nehézsége vezethet odáig, hogy a nyers erőt próbálják felhasználni arra, hogy hassanak a tömegre. Arra is rengeteg a példa, hogyha valakinek hatalom jut a kezébe, azt hiszi, mindent megtehet: Lükurgosz spártai király ledobatta a gyenge csecsemőket a Taigetoszról, Néró felgyújtotta Rómát, Báthory Erzsébet szüzek vérében fürdött, hogy Hitlert és társait ne is említsük.



Arról, hogy pontosan milyen hatással van a hatalom egy ember személyiségére, Dr. Münnich Ákost, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének igazgatóját kérdeztem.

Mitől függ az, hogy valakit megváltoztat-e a hatalom?

Erre nincs konkrét válasz. Értelemszerűen az ember személyisége szerepet játszik abban, hogy megváltoztatja-e egy hatalmi pozíció, de hogy ez tipikusan egy bizonyos személyiségre lenne jellemző, azt nem lehet mondani.

Mennyire játszik ebben szerepet, hogy valaki befolyásolható-e?

Szerepet játszhat az is, de ez annyira embertől függ, hogy összegzően nem lehet azt állítani, hogy a kevésbé erős személyiségeket változtatja meg jobban a hatalom.

Előfordulhat, hogy a hatalomra törő emberek ezzel valamilyen hiányosságukat akarják kompenzálni?

Ilyen jellegű tudományos vizsgálódások nincsenek. Spekulatív jellegűek persze vannak, megpróbálják ráhúzni ezt a politikusokra; de ha szétnézünk, annyiféle politikus - és ember - van, hogy általánosságban ezt sem lehet kijelenteni. A hatalom van, akinek fontos, van, akinek kevésbé; ez rendkívül változatos. Van, aki csak belecsöppen, van, aki anyagi oknál fogva vágyik rá, van, akinek a karrier a lényeg, mást rábeszélnek. De aki benne marad, és sikeres is, annak nyilván vannak pszichológiai okai, feltételei.

Kit részegíthet meg a hatalom?

Bárkit; ehhez nem kell a politikai élet résztvevőjének lenni. Mint említettem, konkrét szakmai vizsgálódások nincsenek e témában, így inkább személyes véleményemet tudom elmondani. Természetesen szokták boncolgatni a politikai pártok tagjainak személyiségét, kit tart a szakma alkalmasabbnak bizonyos pozíciók betöltésére, de ezek nem olyan nagy pszichológiai kijelentések. Tehát nincs egy „nagy titok”, amiről le lehetne rántani a leplet. Olyan evidens dolgok vannak, mint például, ha valaki nem tud jól kommunikálni, abból nem lehet jó politikus. A politikus nem egy külön állatfaj - bár szoktuk ezt mondani -, ő is ugyanolyan pszichológiai tulajdonságokkal bír, mint akárki más. Divatos mondás, hogy „ha gyerekkorodban ez és ez történt veled, akkor később biztosan ilyen meg olyan leszel”, de ezt semmi sem támasztja alá.

Miért van az, hogy annak ellenére, hogy azt mondogatjuk, „bezzeg engem nem változtatna meg a hatalom és a pénz”; a legtöbb esetben mégis mindenki más lesz, ha hatalom kerül a kezébe?

Az teljesen természetes, hogy megváltozunk; csak nem mindegy, hogy milyen irányba. Van, aki pozitív, más pedig negatív irányba változik meg, ha hatalomhoz jut. Ugyanúgy, mint ahogy van, aki jól dolgozik a pénzével, jól használja fel, más pedig tönkreteszi a saját életét. Azt botorság lenne kijelenteni, hogy ha hatalomra kerül valaki, akkor meghülyül. Persze, sokszor valóban ezt látjuk, de igazából inkább csak szeretjük ezt mondani. Ilyenkor mások lesznek az ember érdekei, más fogja hajtani. Ha például átmegyünk egyik munkahelyről egy másikra, és egészen mást csinálunk, mint eddig; ugyanúgy megváltozunk. Csak ezt nem látják az emberek, mert nincs benne a tévében.
Akit kevésbé változtat meg a hatalom, az egy stabilabb személyiség; és ha az ő igényszintjének megfelel, ahogy épp alakulnak az ügyei - például nem igényli azt, hogy három autója legyen -, akkor nem módosul olyan mértékben a személyisége.
Az, hogy valaki a saját érdekeit képviseli, vagy pénzt akar szerezni, az önmagában még nem baj. Hiszen, ha elmegyünk a bankba, akkor is pénzt akarunk; csak azt nem közvetíti a média. A politikusok pedig szem előtt vannak, és néha nem tetszik, amit csinálnak. A pénzszerzés a legtöbb embert motiválja, azt is, aki nem a politikai életben dolgozik. Gond akkor van, ha egy politikus nem legális módon gyűjti a pénz magának. Az pedig, hogy ő könnyebben olyan helyzetbe kerül, amikor elcsábulhat, benne van ebben a szakmában. Gyakran elfelejtjük, hogy az éremnek két oldala van: ott van az, aki megkínálja a politikust; és maga a politikus, aki elvárja, hogy megkínálják, és el is fogadja. Csak az előbbit nem látjuk. De a többségnek azért nem ez a kiindulópontja.
Ezek a hatalmi harcok a mindennapi életben ugyanúgy jelen vannak, mint a politikában, csak ott jobban szembesülünk velük. Én például az egyetemen ülök, itt rengeteg vezető van, őket ugyanúgy érinti ez a dolog. Vagy mondjuk egy vállalat, egy bank vezetőjét; szerintem ott még keményebb harcok folynak. Csak őket mondjuk húsz ember ismeri; a politikust pedig kiteszik ország-világ elé, így őt egymillióan ismerik. Ezért őket könnyebb kikezdeni. Gyakran szinte semmit sem tudunk róluk, csak a sztereotípiáink működnek, és így „van kit szidni”. De ha van foci, akkor a focistákat lehet szidni; ha botrány van, akkor a politikusokat, műsorvezetőket és a többieket.

Hogy reagál az ember a hatalom elvesztésére?

Mindenképp padlóra kerülhet, ha többé már nem csinálhatja azt, amit szeretett, és amiben szerinte jó volt. Ha például a munkáját, akkor is összeomolhat; még ha nem is volt hatalom a kezében. De ha értelmes, segítik, felkészítik, átmentik, akkor jobban elviseli. Ugyanez történik a munkanélküliek esetében is. Nekik valóban súlyos lelki problémákat okozhat az, ha két-három évig nincs munkájuk. A politikus is ember, őt is megviselheti.