2024. március 29. - Auguszta

Feketemunkások a Kóka-villa építésén

Felbontotta a szerződést a Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Normafa utcai villáját építtető fővállalkozó az alvállalkozójával, akinél szombaton több feketén foglalkoztatott munkást találtak - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a kivitele
2007. november 11. vasárnap 20:26 - Hírextra
A két cég között a szerződés még idén május elején jött létre, a dokumentumban pedig szerepelt, hogy a munkát csak az érvényes építési szabványoknak és előírásoknak megfelelően lehet elvégezni és csak az előre leadott névsorban szereplő dolgozókkal. A szerződést az építtető azonnali hatállyal mondta fel, egyben azt kérte az alvállalkozótól, hogy a területről menjen el.

Kóka János Normafa utcai villájának építésén még szombaton jártak munkaügyi ellenőrök, eközben két emberről is kiderült, hogy nem volt érvényes munkaszerződése, azaz feketén dolgozott. Egy munkást pedig a rendőrök állítottak elő, mert drogügyei miatt körözést adtak ki korábban ellene.

Kóka Jánost, a környezetéből származó információk szerint felháborították a történtek, azonban azóta sem szólalt meg az ügyben. Budai Bernadett kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek annyit mondott, hogy a miniszter nem érintett a készülő villája építkezésén szombaton talált feketemunkások ügyében, hiszen senki sem vállalhat felelősséget azért, hogy az általa megbízott vállalkozó, vagy alvállalkozó kiket foglalkoztat.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását