2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem lesz nyitófilm

Nem vetítenek nyitófilmet a jövő évi, 39. Magyar Filmszemlén, ehelyett apróbb műsorszámokkal szeretnék pergőbbé tenni az esemény kezdetén tartandó ünnepséget - mondta Herendi Gábor, a szemle tanácsának elnöke szombaton az MTI-nek.
2007. november 10. szombat 12:03 - Hírextra

Herendi Gábor annak kapcsán közölte mindezt, hogy Tarr Béla rendező csütörtökön közleményben tudatta: a szemle tanácsa visszautasította azt a felajánlást, miszerint új filmje, A londoni férfi a jövő évi esemény nyitó vetítésén kerüljön a magyar közönség elé.

Az Egyesült Államokban tartózkodó rendező telefonon elmondta: a szemle tanácsa a közelmúltban hosszas tanácskozás után határozott úgy, hogy nem vetítenek egyetlen filmet sem a "mindig protokolláris" megnyitó ünnepségen. Mint mondta, az eseményen sok nem szakmabeli meghívott is részt vesz majd, nem akarják őket filmvetítéssel is "terhelni".

Hozzátette: a nyitófilm helyett inkább apróbb műsorszámokat iktatnak a programba azzal a céllal, hogy "pergősebbé" tegyék az eseményt.

A szemletanács elnöke megjegyezte: értetlenül áll Tarr Béla közleménye előtt, a "visszautasítás" mögött "semmilyen személyes dolog nem áll", hiszen az a többi olyan alkotásra is vonatkozik, amelyek szóba jöhettek volna nyitófilmként.

Kiemelte: a tanács tagjai a 32 versenyre nevezett alkotásból választottak volna nyitófilmet, ha időközben nem döntenek másként.

Herendi Gábor beszámolt arról is: eldőlt, hogy jövőre is a Millenáris ad helyet a filmszemle nyitó és záró ünnepségének.

A 39. Magyar Filmszemle 2008. január 29-én kezdődik és február 5-ig tart. A vetítéseket a Millenáris teátrumban tartják.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) korábbi tájékoztatása szerint az alkotók november 20-ig nevezhetnek munkáikkal játékfilm, kisjátékfilm, kísérleti film, nem fikciós film és tévéfilm kategóriában.

A jövő évi szemle újdonsága, hogy az Arany Orsó-díj lesz az esemény legfőbb elismerése, a zsánerdíj pedig megszűnik.

Herendi Gábor mellett a filmszemle tanácsának tagja Kocsis Tibor és Molnár György filmrendező, Sellő Hajnal vágó, Székely Orsolya rendező-producer, Tóth Erzsébet, az MMK főtitkára, Veressné Kozma Ilona, a szervezőbizottság elnöke, Garami Gábor producer és Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének ügyvezető titkára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását