2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sólyom: környezetvédelmi világszervezet kell!

Erős jogosítványokkal rendelkező ENSZ környezetvédelmi világszervezet megalakítását sürgette Sólyom László köztársasági elnök a Tudomány Világfórumának (World Science Forum - WSF) csütörtöki nyitónapján, Budapesten.
2007. november 8. csütörtök 12:21 - Hírextra
A magyar államfő szerint erre azért van szükség, mert a globalizáció csak akkor válhat a világ javára, ha azt egy erős nemzetközi ökológiai intézmény fenntarthatósági pályára állítja és ott is tartja.

"Ezért itt is megerősítem, amit már az ENSZ megalakulásának 60. évfordulóján tartott csúcstalálkozón 2005 szeptemberében is hangoztattam: szükség van egy ENSZ környezetvédelmi világszervezet megalakítására, amely erős jogosítványokkal rendelkezik" - mondta Sólyom László.
(Az ENSZ-nek jelenleg is van Környezetvédelmi Programja, az UNEP, amely éppen a mostani háromnapos konferencián indítja útjára a természeti erőforrások megóvását célzó új kezdeményezését.)

A Tudomány Világfórumát harmadik alkalommal rendezi meg Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val, a Tudomány Nemzetközi Tanácsával és az Európai Unióval karöltve, Sólyom László meghívására felszólal a horvát, a görög és az osztrák államfő is.

Sólyom László azt mondta: a három köztársasági elnök részvétele a konferencián azt mutatja, hogy Európában sok államfő kész így kifejezni a tágan értett környezetvédelem melletti elkötelezettségét, így ők joggal nevezhetők "zöld elnököknek".

Hangsúlyozta: a kormányoknak kell egyrészt a gazdasági növekedés és a jelen társadalmi igények, másrészt a jövő nemzedékek igényei és döntési lehetőségei közötti ellentmondást megoldani, méghozzá konkrét intézkedésekkel.

Mint mondta, lokálisan az állam mindenekelőtt a megfelelő szabályokért és intézményekét felelős. Magyarországi példaként említette erre a magyar alkotmányban szereplő, egészséges környezethez való jogot, és a jövő nemzedék ombudsmani posztjának létrehozását.

Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon további erőműveket építenek, ahelyett, hogy az energiahatékonyságra koncentrálnának, és a közutak építése van előnyben a vasútfejlesztéssel szemben.

Sólyom László azt is kiemelte, a World Science Forum kiváló alkalom, hogy a tudomány és a politika kérdéseket tegyen fel egymásnak. A magyar államfő ugyanakkor arra figyelmeztetett: a tudomány előrejelzéseire alapuló politikai elhatározásokban és a programokban nincs hiány, a klímaváltozást mára közügyként fogadták el, ennek ellenére úgy látszik, hogy a politikának továbbra sincs elég ereje a gazdasági érdekekkel szemben.

Világossá kell tenni, hogy minden további lépésnek a gazdasági és a társadalmi fejlődésben alapvető szempontja, hogy az ökológiai erőforrások fenntartását és emellett perspektivikusan a gazdasági és a ökológiai javak méltányosabb elosztását szolgálja-e - jelentette ki.

Mint mondta, az Európai Unió csak akkor lehet hiteles a harmadik világban saját terveivel, ha magán demonstrálja, képes az újonnan csatlakozott országok szükséges, gyors gazdasági fejlődését, és életszínvonaluk emelését úgy megoldani, hogy közben az unió ökológiai lábnyoma csökken vagy legalább jelenlegi állapotában marad.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását