2024. május 10. - Ármin, Pálma

Gyászolnak Finnországban

A kormány el akarja kerülni az erős felindulásból elkövetett jogalkotást, ehelyett tettarányos büntetést, alkotmányos, szakszerű, törvényes megoldást akar a közlekedési szabályok megszegőivel szemben - erről az Új rend és szabadság programért felelős korm
2007. november 8. csütörtök 16:05 - Hírextra
Kondorosi Ferenc hangsúlyozta: a jogszabály-módosítások vezérfonala a humánbiztonság, és üzenete az, hogy a biztonságért nem csak az állam tehető felelőssé, hanem az állampolgároknak is felelősségünk és kötelezettségünk van ezért. Mint mondta, a szabályozások megalkotása során a kormány két irányba gondolkodik: jogalkotóként és jogalkalmazóként.

A kormányszóvivői tájékoztatón - ahol a sajtó számára a közelmúltban történt súlyos közlekedési balesetek fényképeit is bemutatták - a kormánybiztos felhívta a figyelmet arra is, hogy 2000 óta nem sikerült megfordítani azt a kedvezőtlen trendet, amely a közlekedésben a rendet és a morált jellemzi, valamint amely a kapcsolódó jogi normák megsértésében mutatkozik.

Kondorosi Ferenc aggasztónak nevezte az ittasan okozott balesetek számának növekedését is. A statisztikai adatok szerint ittasan okozott közúti közlekedési személysérüléses baleset 2001-ben 2.138, tavaly már 2.773 volt.

A kormánybiztos - aki saját megfogalmazása szerint a szabályozás néhány gyújtópontjára világított rá a kormányszóvivői tájékoztatón - külön kiemelte az objektív felelősség témakörét. Ezzel kapcsolatban kiemelte: ez új jogintézmény. Mint mondta, minden szabályszegő mellé rendőrt állítani nagyon nehéz, megoldást kell keresni arra, hogyan lelhetőek föl a "kreatív jogkerülők". Szólt arról is, hogy a rendőrség szakemberei kidolgoztak egy olyan technikai megoldást, hogy ma már személyazonosításra alkalmas felvételeket is tudnak készíteni a közlekedési szabályszegőkről.
Kitért arra is, hogy sokan a minimális szociális érzékenységgel sem rendelkeznek, mert kiderült, hogy egyes szabálysértők helyett a rájuk hasonlító testvérük vezetett, aki azonban meg hajléktalan és fellelhetetlen.

A bírságok emelésével kapcsolatban megfogalmazott kritikákkal kapcsolatban, miszerint a bírság felső határa a 300 ezer forintot is elérheti, a tettarányosságot hangsúlyozta Kondorosi Ferenc: vagyis például azt sújthatják ezzel, aki 265 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozik az autópályán. Megerősítette azt is, hogy a tervek szerint felrendszámoztatnák a segédmotoros kerékpárokat, 2009. január 1-jétől erre egy év állna rendelkezésre.

A kormánybiztos elmondta, a kormány az ittas vezetők visszaszorításának megoldását találta meg a rendőrségi törvény módosításával, amely szerint ittas vezetők jogosítványát, forgalmi engedélyét és slusszkulcsát a helyszínen elvehetné a rendőr. Szólt arról is, hogy a napokban a közúti fuvarozók képviseletével és a Magyar Autóklub elnökével is egyeztetett a változtatásokról, javaslataikat további egyeztetésre alkalmasnak és megfontolandónak nevezte, ám külön részleteket erről nem említett.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napján jelentette be az Új rend programját, amelyben nulla toleranciát hirdetett a közlekedésbiztonság területén. A kormányfő indoklása szerint tűrhetetlen, hogy évente több mint 1200 ember hal meg és 30 ezer ember sérül meg Magyarországon közlekedési balesetben, eközben 100 ezer gyorshajtás miatti feljelentésnek a jelenlegi szabályozási keretek között nem lehet érvényt szerezni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását