2024. július 13. - Jenő

Bunkó segélyszervezetek

A különböző jótékonysági és segélyszervezetek 81 százalékban "megfelelő képzés és felkészültség nélküli" személyzetet alkalmaznak, továbbá "91 százalékuknál előfordul, hogy (a helybeliek szemében) kulturális szempontból elfogadhatatlan magatartást tanúsít
2007. november 7. szerda 10:21 - Hírextra
A szervezet genfi székhelyén a francia Zoé bárkája nevű szervezet csádi botránya kapcsán ismertettek egy tanulmányt, amelyből kitűnik, hogy egyes jótékonysági szervezetek működésének fogyatékosságai, valamint a törvények hiányai általában is veszélyeztetik az emberbaráti tevékenységet a világ különböző térségeiben.

A Zoé bárkája szervezet dárfúri árva gyerekek mentése címén 103, jobbára családban élő csádi gyereket próbált örökbefogadás céljából Franciaországba szállítani, aktivistái ellen bűnügyi eljárás indul mindkét országban.

"Az a benyomásunk, hogy ez (a Zoé bárkájának ügye) egyike azoknak a tipikus eseteknek, mikor a nem megfelelő felkészültség, az illetékeseknek való beszámolás és a bejelentkezés elmulasztása komoly problémát okoz az emberbaráti szervezetnek" - mondta az újságíróknak Ibrahim Oszman, a Nemzetközi Vöröskereszt főtitkárának egyik tanácsadója.

A tanulmány a kormányokkal, az ENSZ-ügynökségekkel és segélyszervezetekkel együttműködve készült. A Vöröskereszt által kiküldött kérdőívre beérkezett válaszokból kitűnő hiányosságok, még ha az ilyen esetek száma aránylag csekély is, megrendítik a közvélemény bizalmát a humanitárius műveletek egésze iránt - mutatott rá a tanácsadó.

Ibrahim Oszmin elmondta: előfordult, hogy egyes szervezetek felesleges tárgyakat, lejárt gyógyszereket küldtek a segélyezetteknek, megfelelő szakképzettség nélkül végeztek gyógyító tevékenységet, vagy éppen engedély nélküli térítő tevékenységet folytattak. A Vöröskereszt bírálta a fogadó országok vámeljárásainak lassúságát és költségességét is, ami szintén fékezi a segélytevékenységet.

A jelentés említést tesz egy afrikai szárazságról, amelynek idején a meg nem nevezett afrikai országba küldött élelmiszersegély több mint egy hónapot késett a kormány által követelt vám miatt. Más esetben a problémát az okozta, hogy lejárt szavatosságú élelmiszert, illetve a helyi körülményeknek nem megfelelő ruházatot küldtek egy adott térségbe egyes karitatív szervezetek.
A jelentés szerint a nagy katasztrófák idején mind több és változatosabb szervezet, kormányügynökség, magáncég nyújt segítséget, és ez azzal a kockázattal jár, hogy a már amúgy is bonyolult szabályozás tovább komplikálódik. A magáncégek jelentkezése is kockázattal jár, a kenyai árvíz idején például egy magáncég kutyatápot küldött a hajléktalanná vált gyermekek élelmezéséhez.

A Nemzetközi Vöröskereszt illetékese szerint arra lenne szükség, hogy közös irányelveket fogadjanak el a segélyezés terén szem előtt tartandó szempontokról, ez a kormányok és a segélyszervezetek dolgát egyaránt megkönnyítené.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását