2024. május 9. - Gergely

Félperceként egy torzszülött

Kínában félpercenként születik egy torzszülött, írta kedden a China Daily című angol nyelvű kínai napilap. A születési rendellenességek száma ugrásszerűen nőtt az utóbbi néhány évben, és ennek a súlyos környezetszennyezés a fő oka.
2007. október 30. kedd 12:18 - Hírextra
2001 óta csaknem 40 százalékkal több kisgyerek született valamilyen rendellenességgel. A kínai népességnyilvántartási és családtervezési hivatal szerint 10 ezer szülésre 145,5 rendellenesség jutott 2006-ban, míg 2001-ben az arány még 105/10 ezer volt.

A Kínában évente születő 20 millió újszülöttből 1 milliónak van valamilyen hibája.

"Kínában 30 másodpercenként jön a világra valamilyen születési hibával rendelkező kisgyerek, és a helyzet évről-évre romlik" - írja a lap egy kormányzati jelentésre hivatkozva.

A születési hibás gyerekek 30-40 százaléka rövid időn belül meghal.

A torszülések feltűnően gyakoriak a bányavidékeken, ahol súlyos a levegő és az ivóvizek szennyezettsége.

A torzszülések tekintetében az északi Sanhszi tartomány vezet, amelyben Kína összes szénkészletének egyharmada található, ennek megfelelően a bányászat mellett kohászat és vegyipar koncentrálódik a térségben.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását