2024. április 19. - Emma

Autentikus cigány népzene lemez

Megjelent az autentikus cigány népzenét játszó Parno Graszt szabolcsi együttes legújabb, harmadik lemeze "Ez a világ nekem való" címmel. A több generációból álló családi együttes az album dalait november 15-én nagyszabású koncert keretében mutatják be az
2007. október 30. kedd 12:40 - Hírextra

A roma zenészek és táncosok már egy hónapja készülnek a lemezbemutató koncertre, amely legnagyobb szabású magyarországi fellépésük lesz - mondta az MTI-nek Szász Márk, az autodidakta zenészcsapat menedzsere kedden. A lemez november elsejétől kerül a magyarországi boltokba.
A paszabi együttes húsz évvel ezelőtt alakult, de amióta első albumuk, a Rávágok a zongorára a magyarországi zenekarok korongjai közül 2002-ben elsőként felkerült a hivatalos európai világzenei slágerlistára, a European World Music Charts összesített 10-es listájának 7. helyére, többet játszanak külföldön, mint Magyarországon.

Harmadik lemezük bemutatóján a kilencfős zenekar és négy vendégzenész mellett tizenöt táncos is színpadra lép, hogy a zenekartagokkal közösen ismertessék meg a szabolcsi autentikus cigányzene és tánc eddig rejtve maradt szépségeit.

Az album dalai egy részét a közönség már ismerheti, ugyanis a Járom az utam és a Rávágok a zongorára című lemezek két-két dalát új stílusban, áthangszerelve játszották fel újra.

A 15 dalt tartalmazó, esztétikus borítójú CD-n szabolcsi és borsodi cigánydalok mellett román népzenei ötvözések is hallhatók, tambura, cimbalom, tárogató és hegedű kíséretében. Bár Pál István "Szalonna" hegedűjátéka a "vájt fülű" zenészeknek első hangzásra kicsit "gádzsósnak" tűnik, Unger Balázs cimbalomszólói és Makó Péter tárogató betétei egy új, egyedi összhangzást varázsolnak a hallgatóknak.

A harmadik lemez kissé finomabbra sikeredett, mint az előző kettő, ami azt mutatja, a vágtázó "Fehér ló" (a Parno Graszt ugyanis cigányul ezt jelenti) lassan megszelídül. Az viszont biztosra vehető, ha a két gitáros, Gézu és Jakocska Jani a zenekarvezető tamburással, Oláh Józsival koncert közben összekacsint, a nagybőgősnek és a "duplakannásnak" igyekeznie kell, és valószínűleg ekkor a lemez utolsó dala jut eszükbe: "Menni, menni, muszáj menni..."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását