2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Visszatérhet a vöröscsillag?

Akár már jövő májusban dönthet az európai emberi jogi bíróság a vöröscsillag-tilalom ügyében - mondta az eljárást kezdeményező Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
2007. október 29. hétfő 12:45 - Hírextra

"Az előzetes vizsgálatokon átjutott a beadvány; tíz vizsgálatból egy jut el ebbe a szakaszba" - idézte a nemzetközi bírói fórum tájékoztatását a politikus, megjegyezve: a kormánynak január közepéig áll módjában írásban reagálni; itt egyebek között a peren kívüli egyezség kérdésében kell a kormányzatnak nyilatkoznia.

Mint mondta, a strasbourgi döntéstől azt várják, hogy a jövőben ismét használassák ezeket a baloldali szimbólumokat.

A magyarországihoz hasonló tilalom még olyan országokban sincs, ahol "a szélsőjobboldalhoz közeli politikai erők voltak hatalmon, vannak hatalmon" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy igen heterogén a hazai bírói gyakorlat ezen ügyek megítélésében.

"Minden jelenlegi parlamenti pártban vannak olyan politikusok, akik értik, hogy ez a törvény tarthatatlan, csak az a kérdés, hogy a jelenlegi politikai helyzetben képesek lesznek-e megérteni, hogy az ország érdeke nemzetközi megítélés szempontjából is az, hogy ne várjuk meg a strasbourgi bírósági döntést" - mondta, hozzátéve, arra lát nagyobb esélyt, hogy a verdikt kényszerítse ki a lépést.

Az országgyűlés képviselői irodaháza előtt tartott tájékoztatón felidézte: négy és fél éve ezen a helyen viselte "a munkásmozgalom és a nemzetközi antifasiszta harc" jelképét, amiért bíróság elé citálták; azt követően fordult nemzetközi fórumokhoz, hogy Magyarországon - másfél éve - minden jogorvoslat lehetőséget kimerített már.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását