2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ránki Györgyre emlékezik az Örökmozgó

Filmvetítésekkel emlékezik Ránki György zeneszerzőre születésének századik évfordulója alkalmából az Örökmozgó Filmmúzeum; a fővárosi moziban a közönség négy olyan korabeli filmsikert láthat, amelynek zenéje a neves komponista munkája - tájékoztatta a Mag
2007. október 27. szombat 17:20 - Hírextra
Az érdeklődők jövő csütörtökön Gertler Viktor Láz című filmjét, jövő pénteken pedig Révész György Egy szerelem három éjszakája című alkotását láthatják - írta Fejes Katalin közleményében.

Jövő vasárnap Keleti Márton rendezését, a Hattyúdalt, míg november 10-én Fábri Zoltán Bolond április című, 1957-es munkáját tűzi műsorára az Örökmozgó a zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertsorozathoz kapcsolódva.

A komponista születésnapját megelőző napon, hétfőn az Óbudai Társaskörben Ránki György filmzenéiből és musicaleiből hallhat részleteket a közönség Hámori Ildikó, Ozsgyáni Mihály, valamint a Budapest Ragtime Band két muzsikusa, Stein Ferenc és Forgács László előadásában. A komponista személyiségét pályatársa, Petrovics Emil idézi fel.

Csütörtökön a Bartók Emlékházban a zeneszerző hangszeres alkotásaiból játszik Győri Noémi, Jakab Ágnes, Galavics Gábor, Duffek Mihály, Kováts Imre, Rónaszéki Tamás és Hargitai Imre.

Ránki György, a XX. század magyar komolyzenéjének egyik meghatározó személyisége 1907. október 30-án született. 1919-től komponált. Első sikerét a neves dán meseíró, Andersen műve nyomán készült, Pomádé király új ruhája című meseoperájával aratta.

Kodály Zoltán egykori tanítványa nemcsak ének- és zenekari műveket, dalokat, kamaraműveket, valamint népdalfeldolgozásokat írt, hanem három operát, öt balettet és nyolc daljátékot is szerzett.
Az 1945 utáni magyar filmgyártás egyik legtevékenyebb zeneszerzője volt, több mint ötven filmzenét komponált.

Ránki Györgyöt 1954-ben Kossuth-díjjal, 1952-ben és 1957-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1963-ban érdemes művész, 1988-ban pedig kiváló művész címmel tüntették ki. 1987-ben neki ítélték a Bartók-Pásztory-díjat. 1992-ben hunyt el Budapesten.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását