2024. március 29. - Auguszta

Karsai nyilatkozatán vitáznak

Karsai József szocialista képviselő ellentmondó nyilatkozataira hívta fel a figyelmet a Magyar Demokrata című lap szerkesztősége. A lap közlése szerint Karsai József olyan nyilatkozatot adott, amely alkalmas arra, hogy azt a látszatot keltse, a lap újság
2007. október 26. péntek 11:02 - Hírextra
A távirati irodának küldött közleményben a Magyar Demokrata szerkesztősége hangsúlyozta: a képviselőnek a megjelenés előtt elküldött szöveg pontosan megegyezett a lapban megjelent interjú szövegével.

"Sérti a Magyar Demokrata jó hírét és megkérdőjelezi az újságíró szakmai tisztességét" - olvasható a közleményben.

A lapban megjelent interjúban Karsai József a miniszterelnök elhíresült őszödi beszédével kapcsolatban egyebek között kijelentette: "Egyébként nyugodtan leírhatja: tudom ki szivárogtatta ki a beszédet. Egy nagy ember a képviselőcsoportból, nem egy átlagos szocialista képviselő".

Karsai József - miután a távirati iroda megkérdezte tőle, ki volt a kiszivárogtató - az MTI-nek úgy nyilatkozott: "esetleg sejtésről beszélt", az interjúnak abban a szövegében, amelyet ő a közlés előtt látott, nem szerepelt az, hogy pontosan tudja, ki volt a kiszivárogtató.

A Magyar Demokrata a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a képviselő a Népszava című lapban október 19-én megjelent interjújában már arról beszélt: "megjelenés előtt olvasta az interjú szövegét, de mivel az nagy terjedelmű volt, valószínűleg az idézett rész felett elsiklott a figyelme".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását