Belföld
Három alpolgármester lehet
Az eddigi kettő helyett három alpolgármestere lehet a jövőben Pécsnek, ha a városi közgyűlés megválasztja Meixner Andrást, az oktatási bizottság szocialista elnökét - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
A lap értesülései szerint Meixnert Tasnádi Péter polgármester szeretné megválasztatni. Ennek egyik oka a helyi MSZP-n belüli hatalmi harc, melynek során mindig figyelembe kell venni egy markáns csoportosulás szándékait.
A másik pedig, hogy Gonda Tibor kulturális ügyekért is felelős alpolgármester pozícióharcba keveredett Mészáros Andrással, a pécsi 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program főigazgatójával, így kívánatossá vált a politikus egyes hatásköreinek elvonása.
Tasnádi Péter azt mondta: az alpolgármesterek kiválasztása a polgármester jog- és hatásköre. Ha a feladatok indokolják, harmadik alpolgármester kijelölése is szükségessé válhat.
Révész Mária, az ellenzéki Fidesz-KDNP frakció vezetője úgy vélte, az események hátterében politikai válság húzódik – olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI