2024. május 13. - Szervác, Imola

Az MSZP lakatot tenne a szájakra

Egyebek között a gyűlöletbeszéd, a kisebbségekkel szembeni rasszizmus és intolerancia elleni hatékony és következetes azonnali fellépés lehetősége jogszabályi kereteinek kialakítását sürgeti az MSZP Választmányának Kibővített Koordinációs és Szervezeti Bi
2009. február 27. péntek 06:27 - HírExtra
A közlemény szerint a testület csütörtöki ülésén értékelte a kialakult politikai helyzetet és állást foglalt az Európai Parlamenti választásokkal összefüggő, valamint a közvéleményt az elmúlt napokban leginkább foglalkoztató kérdésekről.

Elfogadott állásfoglalásuk szerint az MSZP választmánya egyetért az Európai Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának február 24-én nyilvánosságra hozott jelentésének Magyarországot érintő megállapításaival és ajánlásaival.

A véleményszabadság és az emberi méltóság védelmének elsődlegességét korlátozó magyarországi értelmezés nem teszi lehetővé, hogy szigorúan fellépjenek a gyűlöletkeltés, a rasszista uszítás szaporodó megnyilvánulásai ellen.

Ennek megfelelően szükségesnek tartják, hogy a párt országgyűlési képviselőcsoportja az Alkotmány szellemében és annak védelmében haladéktalanul kezdeményezze, hogy a rendészeti és igazságügyi szervek szerezzenek érvényt az 1947. évi XVIII. törvénnyel a magyar jogrendbe iktatott békeszerződésben hazánk által vállalt kötelezettségek maradéktalan érvényesülésének.

Ugyancsak szeretnék, hogy a gyűlöletbeszéd, a kisebbségekkel szembeni rasszizmus és intolerancia elleni hatékony és következetes azonnali fellépés lehetőségének jogszabályi kereteit kialakítsák, valamint, hogy "a cigány honfitársaink egyenlő esélyeinek biztosítását" rövid időn belül biztosító intézkedéseket meghozzák.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

imre608
2009. február 27. 19:33
Van benne gyakorlata mert 40évig kuss volt mindenkinek.Aki gyűlöli a cigányt annak oka is van rá,és nem fogja megszeretni őket egy hazug kormány terror torvényeitől.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását