2024. június 1. - Tünde

A népszavazás egységet teremthet

Orbán Viktor szerint a népszavazás olyan egységet teremthet, amelyre Magyarországon 1956 óta nem volt példa. A Fidesz elnöke kedden, pártja október 23-i ünnepi rendezvényén a budapesti Astoriánál az erőszakmentesség fontosságára és a népszavazás sikerének
2007. október 23. kedd 19:29 - Hírextra
Ezt példátlannak nevezte. Az erőszakmentesség kapcsán arra hivatkozott, hogy ennek ellenkezője csak a gonoszság erejét táplálná. A szervezők szerint a rendezvényen, a rossz idő ellenére, 250 ezren voltak jelen. Orbán Viktor beszédét követően a tömeg elindult az Andrássy úton a Terror Háza múzeum elé. A menetet a Fidesz elnöke és elnöksége vezeti.

Orbán Magyarország tragédiájának nevezte, hogy a nyugati kultúrájú nép időtlen idők óta a kelet önkényes hálójában vergődik. Szerinte a kelet nem tűri az önállóságot, a függetlenséget, a szabadságot. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: bár a nagy keleti birodalom megszűnt, nem enyészett el, izmosodik "leheletét a bőrünkön érezzük".

A Fidesz elnöke beszédében a tavalyi október 23-i fideszes rendezvényről, illetve az azt követő történésekről is megemlékezett. Azt mondta: tavaly a békés polgárok emberi méltósságát taposták sárba maszkos verőlegények és "mögöttük jól kivető volt a hatalom sziluettje". Orbán azt ígérte: nincs megnyugvás addig, ameddig a tavaly történtek kapcsán minden elkövetőt fel nem derítenek és felelősségre nem vonnak.

Orbán úgy fogalmazott, hogy a magyar ember nem szeret asztalt borogatni, mert "mi meg szoktuk várni, ameddig betelik a pohár". - Hát most betelt - szögezte le a politikus. Szerinte most az egész ország együtt sodródik a szociális válság örvényében, amely nem válogat jobb és baloldali szavazók között.

A politikus arra kérte híveit, hogy tegyenek hitet a népszavazás ügye, a demokrácia, a felelősségre vonás és az erőszakmentesség mellett. Szerinte az erőszakmentesség megvonja a támogatást a gonosztól.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását