2024. április 16. - Csongor

Miről hallgatott a monori erdő?

Apja és anyja közösen temették el az augusztus eleje óta eltűnése miatt keresett monorierdei kisfiút. Takács Dominikot állítólag baleset érte. A Független Hírügynökség információi szerint a holttestet az anya beismerő vallomása alapján kedden megtalálták
2007. október 16. kedd 19:00 - Hírextra
A Független Hírügynökség információi szerint a gyereket apja egyik kutyája tépte szét. A szülők közösen temették el a gyereket. Úgy tudjuk az anya néhány napja beismerő vallomást tett a rendőröknek.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője egyik értesülést sem kívánta megerősíteni. Tehát hivatalosan sem a gyerek holttestének megtalálását, sem a helyszínen szerzett többi értesülést sem erősítették meg hivatalosan.

A gyerek anyja korábban azt állította, hogy kisfia augusztus 3-án, délután egy óra körül tűnt el a Margitszigetről. A gyermeket a nő - állítása szerint - néhány másodpercre magára hagyta, amíg innivalóért ment. Amikor azonban ment volna vissza a kisfiúhoz, a gyermek épp elindult a partra vezető lépcsőn a víz felé. Az anya állítólag elesett, és másodpercekre az eszméletét vesztette. Mire magához tért, a kisfiúnak nyoma veszett. A rendőrség az apát is kereste, akinek szintén nyoma veszett, később a rendőrök megtalálták. Azóta börtönben ül, mert a férfit körözték is: két éves börtönbüntetését nem kezdte meg. Egyébként lopás miatt ítélték el.

A harci kutyás verzió nem hivatalosan korábban is felmerült, az apát állítólag egyebek mellett arról ismerték a településen, hogy harci kutyákat tenyészt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását