2024. április 19. - Emma

Felszínre tör a Dömötör-templom

Ásatást kezdtek a szegedi Dóm téren az egykori Dömötör-templom pontos helyének megállapítása érdekében a Móra Ferenc Múzeum régészei - közölte az intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel. Az ország egyik legszebb terének háromszáz négyzetméteres elkerít
2007. október 16. kedd 19:24 - Hírextra
Az elkerített területen belül a szakemberek egy ötször ötméteres szelvényt alakítanak ki; az ásatás célja, hogy pontosítani lehessen az egykori Dömötör-templom helyét.

Az 1920-as években lebontott templomot a XII. század elején román stílusban emelték, majd a XV. században komoly átalakításon esett át; az akkoriban újjászületett épület már inkább gótikus volt - tette hozzá a muzeológus.

A mostani feltárás a gótikus stílusjegyeket magán viselő egyházi épület pontos helyét keresi. Hasonló kutatást már végeztek az 1920-as években Cs. Sebestyén Károly régész vezetésével. Amikor a Fogadalmi templom építését megelőzően, a Dömötör-templom egyik tornyának bontásakor előkerült a ma is látható, román kori Dömötör-torony, vizsgálták az eredeti XII. századi épület elhelyezkedését is. Azóta azonban a régészet technikai lehetőségei bővültek.

Napjainkban szélesebb a kutatók eszköztára, ezért a most Fogas Ottó és Horváth Ferenc régészek irányításával folyó munka egyfajta hitelesítő feltárásnak számít, hiszen az alapadatok rendelkezésre állnak még az 1920-as évekből, azokat kell minél inkább tökéletesíteni - fogalmazott a szakember.
Medgyesi Konstantin elmondta, hogy a Dóm téri régészeti feltárás néhány napja kezdődött, ezért érdemi kutatási eredmények még nem állnak a régészek rendelkezésére, a szakemberek szerint körülbelül tíz munkanap után tudnak majd fejleményekről beszámolni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását