2024. március 29. - Auguszta

Szocialisták Gyurcsány ellen

Nem értenek egyet a polgármesteri összeférhetetlenség szabályozásával a szocialista települési vezetők és azt kérik a kormányfőtől, hogy vegye ki 8 pontos köztisztasági javaslatcsomagjából azt a pontot, ami megtiltaná, hogy polgármester országgyűlési képv
2007. október 15. hétfő 16:21 - Hírextra
A szocialista városvezető hangsúlyozta: az egyeztetésen a 38 szocialista polgármester nagy része jelen volt és egyetértettek abban, hogy köztisztasági csomagra szükség van, sőt az MSZP népszavazási kezdeményezését si támogatják. Molnár Gyula szerint ugyanakkor az elfogadhatatlan, hogy a közélet tisztaságát szolgáló csomagba került bele a polgármesterek összeférhetetlensége.

Éppen ezért a szocialista városvezetők azt kezdeményezték a miniszterelnöktől, hogy ebben a formában kerüljön ki a javaslatcsomagból a polgármesterek országgyűlési képviselőségével kapcsolatos javaslat. Ehelyett a honatyák azt szeretnék, ha ötpárti egyetértéssel egy átfogó közigazgatási javaslat készülne többek között a kisebb parlamentről, amelyben már csak főállású képviselők tevékenykednének. Emellett azt is szeretnék, ha a kisebb parlamenttel együtt létrejönne egy úgynevezett önkormányzati tanács is, melynek tagjai lennének a polgármesterek és választott vezetője is lenne.

Molnár Gyula hozzátette: javaslataikban az is szerepelt, hogy akár a későbbi törvényjavaslat életbe lépése előtt is hajlandóak lennének lemondani egyik fizetésükről. A képviselő ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre nem téma a szocialista polgármesterek között, hogy hogyan szavaznak az összeférhetetlenségről szóló törvényjavaslatról.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását