2024. április 16. - Csongor

Egyre többen Hévízen

A korábbi évek adatait meghaladó látogatottság mellett növekvő nyereséggel számol idén a hévízi gyógyfürdő és kórház, ahol folyamatosan zajlanak a rekonstrukciós munkák - számolt be az MTI-nek Hegedűs Lajos, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház K
2007. október 12. péntek 08:16 - Hírextra

Az idei évre 785 ezer látogatóval számolt a világhírű gyógytavat és a hozzá tartozó kórházat működtető közhasznú társaság, de szeptember végén már átlépte a 700 ezret a fürdőben megfordulók száma. Időarányosan tehát 25-30 százalékkal többen vették igénybe a fürdő szolgáltatásait - részletezte Hegedűs Lajos.

Az intézmény terveiben 2007-re 2,8-2,9 milliárdos forgalom mellett 150-160 millió forint nyereséggel számoltak, de már az év első hét hónapjának adatai szerint várhatóan növekszik a kht. eredménye. Az intézményt március óta irányító ügyvezető igazgató szerint nemcsak a több látogató, hanem a javuló gazdálkodási mutatók, valamint az ágykihasználtság növekedése is hozzájárult az eredmények változásához.

Hegedűs Lajos elmondta: több beruházással is javítani kívánják a hévízi gyógyítások és szolgáltatások színvonalát. Szeptemberben kezdődött és várhatóan október végére be is fejeződik a kórházi szárny D osztályának belső felújítása. Az 55-60 ágyas osztályon jelentős minőségi fejlesztés folyik: az eddig a folyosók végén lévő közös illemhelyeket és zuhanyzókat megszüntetik, és a szobákhoz alakítanak ki fürdőszobákat.

A komfortfokozat javítására az Egészségügyi Minisztériumtól 24 millió forintos támogatást nyert a kht. Az intézmény hasonló nagyságrendű önerejével korszerűsítik még az épület fűtését, az elektromos berendezéseket és a bútorzatot - tette hozzá az ügyvezető.

Folytatódik a tófürdő rekonstrukciója is, de a korábbi tervekhez képest módosított műszaki tartalommal. Ennek lényege, hogy a kisebb terhelés érdekében a gyógytóban álló cölöpépületek csak a pihenést, napozást szolgálnák, az öltözők és a kezelőhelyiségek a parton kapnának helyet. Az engedélyeztetések után a kht. saját erőből megkezdi a régi épületek bontását, így a később kiírandó közbeszerzési eljárás nyertesének már kész munkaterületet tudnak átadni az 1,1 milliárdos beruházáshoz.

A kht. vezetője beszámolt arról is, hogy egy-két hónapon belül várható végleges döntés a medencefürdőben lévő termálcentrum felújításáról, amely a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program egyik kiemelt projektje. A 4,5 milliárd forint értékű munka 2008-2009 során valósulhat meg.
A kórházi tevékenységgel kapcsolatban Hegedűs Lajos a távirati irodának elmondta: a ágyszámkapacitások tavaszi átalakítása során a hévízi intézményben 15-tel csökkent az aktív, ugyanakkor 40-nel emelkedett a krónikus betegeket ellátó ágyak száma. Így ma 264 ágyon folyik gyógyítás. Az intézmény sajátos rehabilitációs jellege miatt szinte 100 százalékos az ágykihasználtság, a két-három hetes kúrákra egyéves várólista a jellemző.

A kht. jelentős részben a gyógytóra érkező látogatók belépőiből, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásából, valamint a szállodaként üzemelő Hetes Házból származik a bevétele. A téli időszakban 530-540 dolgozónak biztosít munkát a hévízi kórház, amely a három-négyszeresére emelkedő látogatottság miatt nyaranként mintegy 600 embert foglalkoztat - közölte Hegedűs Lajos.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását