2024. június 1. - Tünde

Szuperbacillus miatt 90 halott a kórházakban

Hibák tömkelege vezetett el ahhoz, hogy brit kórházakban kilencven áldozatot szedett az úgynevezett "szuperbacillus" - derült ki a felügyelőszerv, a brit Egészségügyi Bizottság csütörtökön kiadott jelentéséből.
2007. október 11. csütörtök 16:55 - Hírextra
A dokumentum "tragédiának" nevezi a higénés előírások be nem tartása miatt a maidstone-i és Tunbrige Wells-i kórházakban bekövetkezett haláleseteket.

A jelentés szerint a nővérek annyira leterheltek voltak, hogy "nem volt idejük a kézmosásra" és "betegeket hagytak saját ürülékükben feküdni".

Alan Johnson egészségügyi miniszter botránynak nevezte az ügyet, de tagadta, hogy azt a személyzet túlzott leterhelése okozta volna. Heather Wood a jelentés szerzője a BBC-nek azt mondta: riadót kell fújni, mert sokan ok nélkül haltak meg.

Kent grófság rendőrsége most azt fontolgatja, hogy vádat emeljen-e a kórházi kezelés során megbetegedett, majd elhunyt páciensek ügyében.

A brit egészségügyi felügyelőszerv a 2004 és 2006 közötti időszakot vizsgálta, és azt állapította meg, hogy a főleg az idősek bélrendszerét megtámadó C.difficile baktérium 90 esetben lehetett a halál okozója.

A bizottság szerint bár az illetékes regionális egészségügyi vezető lemondott, a fő gond az volt, hogy a helyi kórházakat irányító tröszt fő prioritása a pénzügyi terv teljesítése volt. Emiatt nem alkalmaztak megfelelő számú ápolót, ami a higénés előírások megsértéséhez vezetett.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását