2024. május 6. - Ivett, Frida

21 magyar film Amerikában

Összesen huszonegy magyar filmet mutatnak be a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon október 11-és 18-a között. Koltai Róbert Megy a gőzös című legújabb filmjének világpremierjét október 13-án tartják a a Beverly Hills-i Music Hall Theaterben.
2007. október 11. csütörtök 12:17 - Hírextra
Hetedjére rendezik meg a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált. Nem a magyar emigráció fesztiválja ez a rendezvény, elsősorban az amerikai nézőket célozzák meg - mondta Bunyik Béla, a fesztivál alapítója. A legújabb magyar filmek bemutatása mellett legalább ilyen fontos, hogy minél több forgalmazót találjanak azoknak - tette hozzá.

A fesztivál nyitófilmje Bokor Attila 56 csepp vér című alkotása lesz csütörtökön. A rendező elmondta: Golden Globe-vetítést is tartanak az egyhetes rendezvényen, az alkotók azt szeretnék, ha ez a film is bekerülne az amerikai mozikba.

Koltai Róbert hetedik filmjével lesz ott a fesztiválon. A Megy a gőzös című "vérbő népi komédia" világpremierje mellett még két nemzetközi bemutatónak ad otthont Beverly Hills. Sándor Pál Noé bárkája című játékfilmjét és Tolvaly Ferenc Boszporusz felett a híd című dokumentumfilmjét először vetítik külföldön.

A játékfilmek közül az amerikai közönség megnézheti a Csak szex és más semmi, Csoda Krakkóban, Férfiakt, Friss levegő, Az igazi Mikulás, Lora, Madárszabadító, felhő, szél, Overnight, S.O.S. Szerelem!, Taxidermia című alkotásokat. A rövid- és dokumentumfilmek között mások mellett bemutatják a nézőknek M. Tóth Géza Maestro című animációját, a Hazatérést és a Zsinagógát vegyenek! című alkotásokat.

A fesztivál zárófilmje Goda Krisztina Szabadság, szerelem című munkája lesz.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását