2024. május 12. - Pongrác

Lomnici még mindig optimista

Az elmúlt 2-3 évben nagyságrenddel javult a gazdasági ügyek elbírálásának gyorsasága, jelenleg a Legfelsőbb Bíróság (LB) előtt nincs egy évnél tovább húzódó ügy, és mindössze hét eset tart fél évnél tovább - mondta Lomnici Zoltán, az LB, valamint az Orszá
2007. október 10. szerda 14:46 - Hírextra
Az LB elnöke a Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve Petykó Zoltánnal, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökével folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.

Kiemelte, hogy évekkel ezelőtt a külföldi befektetők körében végzett reprezentatív felmérés még azt mutatta, hogy nagy problémát okoznak a jogorvoslati nehézségek és jelentős gond a perek elhúzódása.

Lomnici Zoltán kitért arra is, hogy hasonlóan gyorsan, jól teljesítenek az ítélőtáblák is, csupán a Debreceni Ítélőtáblánál van még 3 százaléknyi egy éven túl húzódó gazdasági per, egyébként fél esztendőnél nem nyúlnak tovább az eljárások.

Több probléma akad viszont az elsőfokú bíróságoknál, a Fővárosi és Pest Megyei Bíróságokon van a legtöbb hátralék, az előbbinél van még három éve folyó per is, ami a 2004 előtti időszakra volt országosan jellemző.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke ennek okát elsősorban abban látta, hogy 9 ezer felszámolási per van a bíróság előtt és a fizetésképtelenség megállapítása után nincs elegendő igazságszolgáltatási eszköz arra nézve, hogy gyorsabbak legyenek a felszámolási eljárások.

A kamarákkal való együttműködés kapcsán Lomnici Zoltán arra is lát lehetőséget, hogy a politikai döntéshozók elé terjesszenek törvénymódosítási javaslatokat.

A jövő évi költségvetésben, a pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélések után, Lomnici Zoltán növekedésre számít az igazságügyi kiadásokban és a bérfejlesztésben is.

Kérdésre válaszolva Lomnici Zoltán elmondta, hogy a kormányzati negyed megépülése esetén igényt tartana ingatlanra, ingatlanokra, különösen a bíróság céljára épült Kúriára.

Ebben az esetben a Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Bíróság lenne a Legfelsőbb Bíróság mostani épületében, a Pest Megyei Bíróságnak pedig új épületre lenne szüksége, mivel a jelenlegi minden szempontból alkalmatlan már igazságszolgáltatásra.

A bírósági elnök elismerően szólt viszont a gazdasági bírák technikai ellátásáról, ugyanis az év végéig minden bírónak lesz számítógépe és gazdasági szoftverprogramok is lesznek, amelyek nélkül lehetetlen lenne a néhány óra alatti szélbejegyzés.

Lomnici Zoltán ezekben a kérdésekben és az elhelyezés, illetve a létszámfejlesztés esetében is számít megpályázott európai uniós támogatásokra.

Parragh László úgy értékelte, hogy a gazdaság szereplői részéről megvan a bizalom a bíróságok iránt, mind a szakértelem, mind a hozzáértés, mind az elfogulatlanság tekintetében, de súlyos gondot okoz az említett időtényező.

Hozzáfűzte, hogy az általuk tömörített vállalkozások adják a magyar GDP mintegy kétharmadát és a foglalkoztatottak jelentős részét.

A kamarai elnök további együttműködést, egyeztetést hangsúlyozott a jövőre nézve az igazságszolgáltatással, éppúgy, mint Petykó Zoltán, aki kiemelte, hogy a GDP jelentős része a fővárosban képződik.

A budapesti kamarai elnök szólt a mikro- és kisvállalkozások felkészítéséről is kamarai szinten, ami sok esetben oldható meg a cégek peres eljárásai példáinak ismertetésével, a vállalkozások együttműködésével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását