2024. június 1. - Tünde

Három polgármesterjelölt indul

Három független jelölt indul a polgármesteri pozícióért, a kilenc képviselői helyre pedig 21 jelölt pályázik Nagycenken, az október 21-i időközi választáson - tájékoztatta Vezér Beáta jegyző, a helyi választási iroda vezetője kedden az MTI-t.
2007. október 2. kedd 13:16 - Hírextra

Közlése szerint a képviselőjelöltek ketten a Fidesz színeiben mérkőznek, a többiek függetlenként méretik meg magukat a voksoláson.

Az időközi választásra azért kerül sor, mert az önkormányzati képviselő-testület augusztusban feloszlatta magát. A feloszlatás mellett többségben szavazó képviselők elhatározásukat akkor azzal indokolták, hogy a polgármesterrel nem tudnak együtt dolgozni.

A feloszlatással kapcsolatban a végleges döntést két fordulóban hozta meg a több mint 1.800 lakosú település önkormányzata, mivel Ivánkovics Ottó polgármester megvétózta a testület július 26-i döntését, amelynek értelmében először határoztak a feloszlatásról. Az újbóli tárgyalás és szavazás eredménye megegyezett az előző voksolás eredményével.

Ivánkovics Ottó újra indul a polgármesteri tisztségért, rajta kívül Bugledich Attila és Horváth László a polgármesterjelölt. Az utóbbi két személy nem tagja a feloszlatott képviselő-testületnek.

A polgármester- és képviselőjelöltek nyilvántartásba vétele megtörtént - közölte a helyi választási iroda vezetője.

Az október 21-i választásig az önkormányzati teendőket a magát feloszlatott testület és a községvezető látja el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását