2024. június 1. - Tünde

Fidesz: ez a szociális érzéketlenség költségvetése

A Fidesz alelnöke szerint a következő évi költségvetési törvényjavaslat a szociális érzéketlenség költségvetése.
2007. október 2. kedd 13:40 - Hírextra

Varga Mihály ezt keddi budapesti sajtótájékoztatóján mondta, hangsúlyozva: a pénzügyminiszter állításaival szemben a 2008-as büdzsé előterjesztésében egyetlen intézkedés sincs, amely megállítaná a magyar gazdaságot és társadalmat jellemző szociális válságot.

"Továbbra is alagútban vagyunk, a vonat megállt, és nem tudjuk, kihúzzák-e, nem tudjuk, mi fog történni" - fogalmazott a fideszes politikus a GDP legutóbbi adatával kapcsolatban. Hozzátette: Magyarország 2008-ban is csúcstartó lesz az EU országai között az államháztartási hiány szintjével, nagyon magas lesz az infláció, miközben a növekedés alacsony szintet ér el. Varga Mihály szerint az is várható, hogy 50-100 százalékkal emelkednek a vízdíjak, átlagosan 15 százalékos lesz a gázáremelkedés, az energiaárakat tekintve pedig 30 százalékos növekedés valószínűsíthető.

Hozzátette: a nyugdíjasokat 8 százalékos veszteség éri a következő évben.

A Fidesz alelnöke kiemelte: a korábban ígért adócsökkentés helyett adóemelés várható 2008-ban, ugyanis a tervezett költségvetés bevételi oldalán 10 százalékkal emelkednek az adóbevételek, és mind a vállalkozások, mind a lakosság adóterhei növekednek. Kitért arra, a vállalkozásokat tekintve szó sincs már arról az iparűzési adó megszűnéséről, a lakosságot pedig az fogja sújtani, hogy a személyi jövedelemadó rendszerben nem változtatják az inflációt beszámítva az adósságokat.

Varga Mihály hangoztatta: jobb lenne az ország gazdasága, ha nem tűnnének el a költségvetési pénzek, vagy az uniós források. Arra a kérdésre, hogyan vélekedik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, az "új renddel" kapcsolatos intézkedéscsomagjáról, a fideszes vezető aláhúzta: hiteltelennek és komolytalannak tartja, amit Gyurcsány Ferenc csinál. Szerinte a miniszterelnök egyszerűen mellébeszél, vagy ha erősebben akar fogalmazni, hazudik.

A Fidesz alelnöke szerint nem azzal van baj, hogy nincsenek szabályok, vagy a szabályok rosszak voltak, hanem azzal volt a gond, hogy a szabályokat nem tartották be, "és a pénzt ellopták". A nyilvánosságra került, rejtett kamerával készített videó-felvétellel kapcsolatban kifejtette: abból világosan kitűnik, azon világosan elmondták, hogyan kellett visszajuttatni a pályázati pénzek egy részét a minisztériumba.

"Gyurcsány Ferenc maga a probléma, Gyurcsány Ferencnek mennie kell" - közölte Varga Mihály, aki megismételte azt is, hogy a miniszterelnöknek minél előbb nyilvánosságra kell hoznia a Zuschlag-ügyben az ügyészség előtt tett tanúvallomását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását