2024. május 8. - Mihály

A KDNP nem vesz részt

A KDNP a továbbiakban nem vesz részt a termőföldet érintő kérdésekről folyó ötpárti egyeztetésen, amennyiben Gráf József agrárminiszter nem vonja vissza a jogi személyek földtulajdonszerzésével kapcsolatos álláspontját.
2007. október 2. kedd 16:50 - Hírextra
A KDNP a továbbiakban nem vesz részt a termőföldet érintő kérdésekről folyó ötpárti egyeztetésen, amennyiben Gráf József agrárminiszter nem vonja vissza a jogi személyek földtulajdonszerzésével kapcsolatos álláspontját.

A tárcavezető az egyik napilapnak adott nyilatkozatában ugyanis kijelentette: "kizárt, hogy földszerzési kérdésekben politikai megállapodás jöhetne létre." Kifejtette továbbá — eddig ismert álláspontjától eltérően —, hogy állattenyésztéssel foglalkozó jogi személyek számára lehetővé kell tenni a földvásárlást, ráadásul az állami földek eladásakor általában előnyben részesítené a mezőgazdasággal foglalkozó más jogi személyek tulajdonosait, tagjait és alkalmazottjait is.

Szeptember 18-án az öt parlamenti párt és szakmai szervezet részvételével tárgyalássorozat kezdődött a termőföldtörvény módosításáról és más, termőföldet érintő kérdésekről. A megbeszélésen megállapodás született arról, hogy a résztvevők írásba foglalják azokat a termőföld-gazdálkodással (tulajdonlás, bérlet stb.) kapcsolatos kérdéseket (problématérkép), amelyek szerintük megoldást igényelnek. Ezek alapján az október 9-én esedékes következő plenáris ülésen meghatározzuk a további szakmai és/vagy politikai egyeztetések menetrendjét. A tárgyaláson jelen volt az FVM politikai államtitkára is, aki kijelentette, hogy földtörvény módosítást a kormány csak konszenzus esetén terjeszt a parlament elé. Az egyeztetésen maga Gráf József meg sem jelent.

A kinyilvánított tárgyalási szándék szöges ellentétben áll az említett miniszteri nyilatkozattal. Érthetetlen a kialakult helyzet. Vagy belső ellentét feszül a miniszter és államtitkára, valamint az MSZP-frakció között, vagy egy jól kigondolt szereposztással valamiféle színjátékba készül bevonni az ellenzéket a kormányoldal. Közben a színfalak mögött zavartalanul folytatható az állami földek kiárusítása, az MSZP-t támogató tőkéscsoportoknak (ezt jelzik a legújabban kiírt NFA-pályázatok).

Felhívjuk a tárgyalásokat kezdeményező MSZP-frakciót, hogy egyeztessen az FVM vezetésével és próbáljanak meg közös nyelvet beszélni. A KDNP továbbra is fenntartja tárgyalási készségét, komolyan törekszik a megállapodásra, azonban nemtelen színjátékban nem kíván részt venni. Egyúttal figyelmeztetjük az állami földek megvásárlóit, hogy amennyiben nemzeti, közösségi érdekeket sért a tervezett adásvétel, kormányra kerülésünk esetén a szerződéseket felülvizsgáljuk, és a jogos közérdek védelmében kisajátításra kerülnek a most eladott földek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását