2024. május 6. - Ivett, Frida

Víziló esküvő

"Örök hűséget" fogadott egymásnak Bálint és Ágnes, a pécsi állatkert két vízilova, akiket Szatyor Miklós vadaspark-igazgató adott össze szombaton, ünnepélyes külsőségek között.
2007. szeptember 29. szombat 16:02 - Hírextra

Bár a direktor kérdésére az "ifjú házasok" helyett gondozóik mondták ki a boldogító igent, Bálint és Ágnest ez egyáltalán nem zavarta. Ettek néhány falatot a részükre felszolgált zöldségekből, gyümölcsökből és szénából, majd elmerültek medencéjük vízében, s a ceremónia alatt nem is voltak hajlandóak kijönni onnan.

A "frigy" azt követően jöhetett létre, hogy Bálint, a pécsi állatkert tizenhárom éves és másfél tonna súlyú kedvence idén augusztusban társat kapott, hogy többé ne legyen magányos.

Az öt éves Ágnes Lengyelországból, a katowicei állatkertből érkezett, és néhány napos szoktatás után összeengedték Bálinttal.

Az "arát" az Európai Állatkertek Szövetségének segítségével találták meg. Törpe selyemmajmokat adtak érte cserébe és szerződést kötöttek a kihelyezéséről. Ez azt jelenti, hogy az állat a lengyel intézmény tulajdonában marad, de határozatlan ideig Pécsett élhet.

Az állatkert igazgatójának és a gondozók nem titkolt szándéka, hogy házasságukból utód szülessen. Egy kicsi ugyanis még bőven elférne a júniusban átadott, európai uniós előírásoknak is megfelelő kifutójukban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását