2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Öngyilkos lett a filozófus és felesége

Feleségével együtt halva találták hétfőn vosnoni otthonában André Groz francia filozófust, a Le Nouvel Observateur című tekintélyes hetilap társalapítóját. Az idős pár önkezével vetett véget életének.
2007. szeptember 25. kedd 11:11 - Hírextra

A 84 éves Groz és 83 éves felesége, Dorine 1983 óta élt visszavonultan a Párizstól keletre fekvő kis faluban. Az utóbbi időben Grozt nagyon aggasztotta felesége egyre súlyosbodó egészségi állapota. Hozzátartozóik közlése szerint egy barátjuk akadt rájuk hétfőn. A látogató egy üzenetet talált a bejárati ajtóra ragasztva: "Értesítsd a csendőrséget!" felirattal. Az örök szerelmesek egymás mellett nyugodtak a házban, s több, rokonaiknak szóló levelet hagytak hátra.

Nicolas Sarkozy francia államfő megemlékező nyilatkozatában "a francia és európai baloldali értelmiség kiemelkedő alakjának" nevezte a filozófust, aki ugyanolyan alapossággal analizálta a szocializmust, mint a kapitalizmust.

Groz 1923-ban született Bécsben, és svájci tanulmányai után 1949-ben költözött Párizsba, ahol az antikapitalista politikai gazdaságtan gondolkodójaként vált ismertté többek között olyan munkáival, mint az "Ecologie et politique" (Ökológia és politika), az "Ecologie et liberté" (Ökológia és szabadság), az "Adieux au prolétariat" (Búcsú a proletariátustól) vagy a "Metamorphoses du travail" (A munka metamorfózisa).

1964-ben Jean Daniellel együtt alapította a Le Nouvel Observateur című hetilapot Michel Bosquet írói álnéven.

Az utóbbi húsz évben csöndes magányába visszahúzódott párt "egyszerű és szívélyes emberekként" ismerték meg a szomszédaik. Groz "Levelek D.-hez. Egy szerelem históriája" című művében vallott feleségéhez fűződő szerelméről.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását