2024. május 6. - Ivett, Frida

Pimasz majmokkal küzd a rendőrség

350-en vannak, lopnak, rongálnak, törnek-zúznak és mindent összepiszkítanak. A dél-afrikai rendőrség pedig tehetetlen velük szemben. Ugyanis nem emberekről, hanem szemtelen majmokról van szó. Ráadásul védettek is, ezért az állatvédők szerint az embereknek
2007. szeptember 24. hétfő 08:14 - Hírextra
A majom ásít, de közben figyel, és lecsap a gyanútlan autósra. Kinyitja a kocsit, körülnéz, és ha azonnal nem kergetik el, lop. Az állatok bandában támadnak, és pofátlanul megkeresnek mindent, ami ehető. De nem csak az autók, hanem a házak is veszélyben vannak.

Egy helyi orvos szerint már nagyon elegük van a majmokból, mert a konyhákba is bejutnak, ahol kifosztják a hűtőszekrényt. Ezután körbejárnak a házban, és mindenhova odapiszkítanak.

Ráadásul láthatóan még élvezik is, mintha játszanának. Ugrálnak a tetőkön, lógnak az ereszen. Házról házra járva keresik a zsákmányt. Néhány itt élő ember - nem törődve azzal, hogy védett állatokról van szó - rájuk is lőtt, hogy elkergesse őket. A természetvédők szerint az emberek nem elég toleránsak.

A hatóságok most azzal próbálkoznak, hogy sípokkal megpróbálják őket az emberek által ritkábban lakott területre csalogatni. Csakhogy az emberek közt könnyebb élelmet találni, mint a természetben. Ráadásul a lopós majmok most már turistalátványossággá váltak Fokváros környékén.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását