2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Magyar filmmel nyit a fesztivál

Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című alkotását választotta ki a zsűri a pénteken kezdődő Kaunasi Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjének. A bemutatón ott lesz a rendező is.
2007. szeptember 24. hétfő 09:16 - Hírextra

Dávid Gyula, a Tallinni Magyar Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek: a vilniusi magyar nagykövetség kérésére az intézet támogatást adott, hogy Hajdu Szabolcs részt vehessen filmje kaunasi bemutatóján.

Szalkai Réka, a filmek közép-európai koordinátora arról beszélt az MTI-nek, hogy teljesen új fesztiválról van szó. A szervezőknek az a céljuk, hogy népszerűsítsék Litvánia második legnagyobb városát, Kaunast és, hogy képet adjanak a balti államok filmgyártásáról.

Emellett bemutatnak svéd, angol, grúz alkotásokat, és válogatást láthatnak az érdeklődők az egykori francia újhullám filmjeiből, így a Szerelmem, Hirosima című művet is megnézhetik a kíváncsiak.

A filmes mustrán a játékfilmek mellett dokumentum- és zenés alkotásokat is vetítenek.

Az első Kaunasi Nemzetközi Filmfesztivál - amely október 7-ig tart - egy olyan filmklubból nőtt ki, amely közép-kelet európai alkotásokat mutatott be. Volt már a többi közt lengyel és német filmét is a litván városban - tette hozzá Szalkai Réka.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását