2024. június 17. - Laura, Alida

Vadászgörény-szépségversenyt rendeznek

Kisrágcsálókkal, teknősökkel és vadászgörényekkel találkozhatnak a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ látogatói a hétvégén rendezendő családi napon, a ragadozóknak még ügyességi- és szépségversenyt is rendeznek.
2007. szeptember 21. péntek 11:00 - Hírextra

Szombaton a vadászgörények uralják majd a terepet, ekkor kerül sor a szépség- és ügyességi versenyre, ahol minden gazdi bemutathatja kedvencét. Az állat külcsíne, tartása, fogazata, mozgása, mérete alapján egy szakértőkből álló zsűri dönt arról, melyik a környék legesztétikusabb görénye.

Szerte az országban egyre elterjedtebb, hogy házi kedvencként tartanak otthon vadászgörényt, amely a közönséges, más néven görény vagy vadgörény) háziasítással kialakított alfaja. Az állatbarát családi napok szervezői arra számítanak, a hétvégi találkozón több tucat görény vesz majd részt és méretteti meg magát a kifutón.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a nem kifejezetten jó szagukról híres állatok egyébként rendkívül intelligensek és ügyesek; ha bajba kerülnek, addig csúsznak, másznak, míg ki nem kerülnek a kelepcéből. A maguk módján még halászni is tudnak - a vásárhelyi találkozón ebbéli tudásukról is számot adhatnak a görények, a nézők pedig végigizgulhatják kedvenceik versenyét.

Vasárnap is folytatódik a program, ekkor rendezik meg a kisrágcsálók és teknősök találkozóját. Lesz állatsimogatás, ügyességi bemutató és nyomolvasás is. Nemzeti parki, illetve vadasparki szakemberek, zoopedagógusok, állatorvosok, kisállat-tenyésztők tartanak előadást arról, hogy miként kell bánni a házi kedvencekkel.

A kétnapos rendezvény legfontosabb célja, hogy tudatosítsa a gyermekekben, amennyiben kisállatot tartanak, akkor ezzel felelősek egy élőlényért, rajtuk múlik a kis teremtmény élete, sorsa.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását