2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Járj az életedért!

Magyarországon több, mint egymillió ember szenved szív és érrendszeri betegségben, amely leggyarabban az alsó végtag érszűkületében jelentkezik. A csütörtökön indult "Járj az életedért!" elnevezésű civil társadalmi kampány elsősorban erre a perifériális é
2007. szeptember 20. csütörtök 17:55 - Hírextra
A világban sok helyen ezt a kórt kirakatbetegségnek is hívják - mondta a Független Hírügynökségnek Kollár Lajos, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke. Azért nevezik így, mert a betegség egyik fő tünete, hogy a vádliban éles fájdalom jeletkezik, amely miatt a betegnek gyakran meg kell állnia. Azért, hogy az utcán ne tűnjön ez fel, a beteg úgy tesz, mintha kirakatot nézegetne. Hozzátette: A gyaloglás egyfajta diagnosztikai módszer is, ugyanis abból, hogy milyen gyakran, hány méterenként kell megállnia az érszűkületes betegnek az orvosok következtetéseket tudnak levonni.

A kampány címe, a "Járj az életedért!" több értelmű elnevezés - mondta a társaság elnöke. Nemcsak arra utal, hogy járás közben fel lehet ismerni a bajt, hanem arra is, hogy a gyaloglással megelőzhető a betegség. A programban, amelynek csütörtöki kampánynyitó margitszigeti sétájához neves sportolók és politikusok is csatlakoztak, felvilágosító előadásokkal, tanácsadással folytatódik. A társaság elnöke felhívta a figyelmet például az ugynevezett edinboroughi tesztre, amelynek kérdéseire válaszolva korai stádiumban fel lehet fedezni a perifériás érbetegséget.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását