2024. május 28. - Emil, Csanád

Új aréna készül

Európai színvonalú csarnok, Európa-színvonalú csapatnak. Hosszú tárgyalássorozat után elkészült az együttműködési szerződés csomag, amelyet a Tisza Volán Zrt. és Szeviép Zrt. vezetői kedden írtak alá.
2007. szeptember 19. szerda 08:20 - Hírextra

A megállapodás fő részét képezi, hogy Szegeden a Móravárosi körút és a Kálvária sugárút által határolt több mint 40.000 m2 területen olyan beruházást valósítanak meg, melynek keretében a XXI. század utasait kiszolgáló intermodális buszport épül. Emellett a Szeviép Zrt., rendezvénycsarnokot illetve bevásárlóközpontot is létrehoz, amely majd minden igényt kielégít.

A rendezvénycsarnok szolgáltatásait főként a Pick Szeged kézilabda csapatának játékosai és szurkolói vehetik majd igénybe, miután a tervek szerint a Magyar Bajnok ott játsza majd mérkőzéseit. A rendezvénycsarnok kb. 5000 m2 terül majd el, amely a sport mellett közösségi rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz.

 A Szeviép Zrt. részéről Gábor Attila és Pistrui László a pickhandball.szeged.hu-nak elmondta, hogy az univerzális aréna a tervek szerint bővíthető lesz, így 2000 , vagy akár 8000 néző is helyet foglalhat a mérkőzéseken.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását