2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Navracsics: Gyurcsány a magyar állampolgárok tragédiáját használja fel hatalmi manővereiben

Határozatban utasította vissza hétfőn a Fidesz elnöksége azt, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő "magyar állampolgárok, illetve szüleik, nagyszüleik tragédiáját, sorsát használja fel hatalmi manővereiben".
2007. szeptember 3. hétfő 18:50 - Hírextra

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékozatóján azt mondta, hogy a miniszterelnök Fidesz-ellenes hisztériakampánya még márciusban kezdődött, amikor szerintük az antiszemitizmust akarta rábizonyítani a pártra, majd miután ez nem sikerült, a fasizmussal próbálta összefüggésbe hozni őket.

A Fidesz elnöksége határozatában kijelenti, hogy a párt soha nem vállalt közösséget sem az antiszemitizmussal, sem alkotmányellenes vagy diktatórikus eszmékkel, mozgalmakkal, emellett visszautasítják a gyűlölet politikáját, illetve a gyűlölet használatát a politikában. A határozat megismétli, hogy a Fidesz azért jött létre 1988-ban, és azóta is azért dolgozik, hogy Magyarországon megszülessen a demokrácia. A Fidesz a törvény és rend pártja, ezért elvárják a kormánytól, hogy a jogállam normáit tiszteletben tartva a bűnösöket büntesse meg, a védelemre szorulókat védje meg, az ártatlanokat pedig hagyja békén - derül ki a dokumentumból.

A Fidesz elnöksége ezzel a határozattal lezártnak tekinti azt a két hete folyó hisztériakampányt és vitát, amelyet Gyurcsány Ferenc gerjesztett - fogalmazott Navracsis Tibor.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását