2024. április 19. - Emma

Bush Dallasba vonulna vissza

A posztjáról két periódus után 2009 januárjában leköszönő George W. Bush amerikai elnök azt tervezi, hogy a texasi Dallasba vonul vissza, de sok beszédet fog tartani, és a demokrácia előmozdítását segítő intézet irányítása köti majd le az idejét.
2007. szeptember 3. hétfő 11:41 - Hírextra
A Fehér Ház utánra tervezett évekről a republikánus elnök ritkán nyilatkozik, azzal hárítja el ez erre irányuló kérdéseket, hogy elfoglalt, nincs ideje ilyesmivel foglalkozni. Erről is beszélt azonban Robert Draper újságírónak, akinek Bushról szóló, Holtbiztos című könyve kedden jelenik meg.

"Hatvankét évesen szinte még fiatal az ember, és én már túl leszek az elnökségen" - fogalmazott Bush, aki mindenekelőtt a "fantasztikus Szabadság Intézet" működését szeretné irányítani Dallasban. Ha elfárad, "kocsiba vágja magát és leautózik farmjára - mondta.

Bush nem titkolta, arra összpontosítja erőfeszítéseit, hogy az elnökjelöltek fenntarthassák és meghosszabbíthassák az amerikai katonai jelenlétet Irakban. Mint kifejtette: hisz az általa elhatározott stratégia helyességében. Jóllehet emiatt népszerűtlenségre van ítélve, sokan önteltséggel vádolják, ami igaz is lehet, de ami számít - és ő ezt tartja szem előtt - az az, hogy jobb legyen a világ döntései nyomán.

Eloszlatva az erről szóló híreszteléseket, cáfolta, hogy a Fehér Házban stábja körében szavazásokat tartana a fontos kérdésekben és azok alapján döntene. Kifejtette, egyik legközvetlenebb tanácsadója, Donald Rumsfeld védelmi miniszter menesztéséről sem így határozott.

Bush nem titkolta, időnként "elnöki elszigeteltségben" él, s mivel igyekszik "viszonylag vidám" légkört teremteni a Fehér Házban, el kell, hogy rejtse fájdalmait. Ám, mint mondta, nem sajnálkozik, mivel "az önsajnálat a lehető legrosszabb dolog, ami egy elnökkel történhet". Mint hozzátette, "ez egy olyan állás, ahol az ember sokat sajnálhatja önmagát". A nehéz pillanatokban felesége, Laura mindig emlékeztette: "te választottad ezt az utat".

Draper hat évi lobbizás után érte el, hogy Bush beleegyezett a róla szóló könyv megírásába. "Földije" az elnöknek, aki hat alkalommal beszélt egy-egy órán át magáról Drapernek. A legismertebb washingtoni címen, a Pennsylvania Avenue 1600 alatt, vagyis a Fehér Házban folytatott beszélgetések során George W. Bush azt is kifejtette: igenis érdekli, hogyan fogja megítélni tevékenységét az utókor. Mint mondta, az amerikai fegyveres erők főparancsnokaként bizony egyedül van, de döntéseinek helyességében nem kételkedik.

S hogy voltak-e barátai Bushnak elnökként? Az egyik beszélgetés idején kutyájára, Barney-ra mutatva megjegyezte: "bizony igaza volt annak, aki azt mondta, ha barátra van szükséged Washingtonban, szerezz egy kutyát."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását