2024. május 8. - Mihály

Beckham jól érzi magát Los Angelesben

Noha sérülései miatt egyelőre nem sokat futballozott új csapatában és nem is a legerősebb bajnokságban szerepel, nem bánta meg, hogy a Los Angeles Galaxyhoz szerződött David Beckham. Sőt, az angol futballsztár már befektetéseken töri a fejét.
2007. szeptember 2. vasárnap 11:26 - Hírextra

"Vagy egy másik Los Angeles-i klubba szállok majd be pénzzel, vagy Londonban építgetem a jövőmet. Ez két olyan város, melyben szívesen fektetnék be a futballba, ha már nem játszom - idézte az angol válogatott középpályást a La Opinion című lap. - Nem volt hiba az MLS-be jönni, sőt megtiszteltetés, ahogy fogadtak" - tette hozzá a futballista.

Szerinte azzal, hogy ő az amerikai profi bajnokságba érkezett, megnyitotta az uta más sztárlabdarúgók előtt is. A lap ezzel összefüggésben Beckham két madridi ex-klubtársára, a francia Zinedine Zidane-ra és a portugál Luis Figóra tett utalást, mint olyanokra, akiket az LA Galaxy megpróbál majd megszerezni.

Az újság tényként rögzíti, hogy az angol szerződtetésével 700 százalékkal nőtt a Los Angeles-i klub mezeinek, sálainak, ajándéktárgyainak értékesítése.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását