"Mindig emlékezni fogunk rád, Jozef! Mind a harmincan!"
Alig háromtucatnyian emlékeztek az éppen hatvan évvel ezelőtt háborús bűnösként kivégzett Jozef Tisóra Pozsonyban szerdán. A második világháború alatti nácibarát szlovák bábállam egykori elnökének kései hívei az Igazságügyi Palota előtt gyűltek össze.
2007. április 19. csütörtök 09:12 - Hírextra
A megemlékezést a szélsőségesnek tekintett Szlovák Nemzeti Egységpárt nevű kis szervezet rendezte, melynek szónokai szerint az egykori államfőt alaptalanul vádolták háborús bűnökkel és a körülbelül 70 ezer, haláltáborba hurcolt szlovákiai zsidó meggyilkolásában való bűnrészességgel. Ugyancsak elhangzott, hogy ha nem lett volna Tiso, akkor könnyebben nyert volna teret a hitleri Németország Szlovákiában.
Egy másik szervezet, az Andrej Hlinka Társaság néhány héttel ezelőtt DNS-vizsgálatra csontokat ásatott ki Tiso feltételezett pozsonyi sírjából. Az András-temetőben lévő sírhelyen végzett exhumáláskor a szervezet tájékoztatása szerint papi ruházat maradványai és személyes tárgyak (például szemüveg) kerültek elő, amelyek bizonyítják: valóban ide temették a katolikus lelkipásztor Jozef Tisót.
Viliam Judák nyitrai katolikus megyéspüspök ugyanakkor azt nyilatkozta a szlovák sajtónak: bár nagy valószínűség szerint egy pap földi maradványairól van szó, egyelőre nem bizonyított, hogy valóban Tisót találták meg. Ha kiderül, hogy mégis, az Andrej Hlinka Társaság szeretne emlékművet emeltetni a sír fölé.
Jozef Tiso személye és történelmi szerepe az utóbbi időben újra vita tárgya a szlovák társadalomban. Ján Sokol poszony-nagyszombati érsek tavaly decemberben egy tévéinterjúban méltatta a "vezért", s azt állította, hogy a korabeli szlovák állam jólétet biztosított a lakossságnak. Valójában azonban a német hadiipar megrendeléseinek és az elkobzott zsidó vagyonnak köszönhető háborús konjunktúráról volt szó, s számos társadalmi csoportot, közösséget üldöztek.
Forrás: Független Hírügynökség