2025. december 27. - János

Megvalósíthatatlan az Európai Technológiai Intézet

Elutasította az Európai Bizottságnak az Európai Technológiai Intézet (EIT) létrehozására vonatkozó javaslatát az ENSZ független szakértői csoportja. Helyette az EIT Csoport modellt ajánlják, amely a már működő helyi és regionális kutatási, oktatási és inn
2007. április 12. csütörtök 18:12 - Hírextra
Az EIT megvalósíthatatlan a Bizottság javaslata szerint, hiszen nem fenntartható a javasolt pénzügyi alap. Az Egyesült Nemzetek Egyeteme (UNU) által az Európai Parlament kérésére elkészített jelentés szerint a decentralizált intézmény nem növelné jelentősen a kutatási teljesítményt, nem tudná összeilleszteni Európa vezető egyetemeinek képzési körülményeit, és nem lenne képes megfelelően megszervezni a technológiaátvitelt.

A jelentés szerzői szerint nem minden európai államnak, régiónak és intézménynek adódnak gondjai a tudás kereskedelmi előnyeinek kamatoztatásában.

A jelentés alternatív megoldást ajánl, az EIT Csoport létrehozását, amely támogatná a létező helyi és regionális kutatási, oktatási és innovációs intézményeket, így az egyetemekhez fűződő erős intézményekrendszerek alakulnának, amelyek szorosan együttműködnek az iparágakkal.

Mintegy húsz EIT alakulhatna így, mindegyik sajátos multidiszciplináris témával, hozzávetőleg 300 fős tudományos és műszaki személyzettel, doktoranduszokkal, akár évi 70 millió eurós költségvetéssel. Az ügyben az Európai Parlament május 8-ra tervez meghallgatást.
Forrás: euractiv
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását