2025. december 27. - János

Persányi a mocsok mélyére ás

A bajor környezetvédelmi hatóságokkal közös helyszíni ellenőrzést ígért Persányi Miklós az illegálisan Magyarországra hozott német hulladék ügyében. A vizsgálat remélhetőleg fényt derít arra, pontosan honnan származik a szemét és sikerül megállapodni arró
2007. április 3. kedd 14:14 - Hírextra
Persányi hangsúlyozta: a német fél továbbra is azzal "takarózik", hogy a szemétügyben nem az állam, hanem a szövetségi tartományok az illetékesek. A német hulladék hatóság egyszer már elismerte, hogy az ő dolguk visszaszállítani a bálákat; a magyarok dolga az, hogy ennek érvényt szerezzenek - hangzott el az ülésen. A miniszter azt mondta, hogy a hulladékot teljes egészében vissza kell szállítani oda, ahonnan jött; ha pedig bíróságra kerül az ügy, példásan szigorú büntetésben bízik. Ehhez hasonló vétségekért a büntető törvénykönyv akár 3 éves börtönt is kiszabhat - tette hozzá. Csehországban tavaly 25 ezer tonna illegálisan lerakott hulladékot találtak, amelynek még a negyedét sem sikerült visszajuttatni - emlékeztetett a miniszter.

Az már március elején eldőlt, hogy az importszemét csaknem negyven százaléka, a Baden-Würtenbergből származó 1800 tonna kerülhet vissza július végéig Kunbajáról, Kiskunmajsáról és Ácsról. További 1400 tonna sorsáról még egyezkednek: a "tulajdonos" Bajorország úgy gondolja, ezt a részt a közös felelősség miatt Magyarországnak saját erejéből kell ártalmatlanítania.

Ami Ausztriát illeti, az ígéretek ellenére továbbra sem hoztak konkrét intézkedéseket a Rába vizének szennyezése ügyében. Persányi ezért múlt héten személyes találkozót javasolt az osztrákokkal; a megbeszélés április második felében lenne Magyarországon. A magyarok még a tavalyi év elején kaptak ígéretet arra, hogy Ausztria csökkenti a folyót szennyező burgenlandi bőrgyár termelését. Mivel az osztrákok decemberig semmit sem tettek az ügyben, a magyarok egyértelműen az értésükre adták: ha továbbra sem tesznek lépéseket a Rába vízminőségének javítása érdekében, 2007 május elsején Magyarország visszavonja a bőrgyár vízjogi engedélyét - mondta Persányi.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását