London és Teherán megkezdte a párbeszédet
London ugyancsak diplomáciai jegyzékkel válaszolt az elfogott 15 brit haditengerészről szóló teheráni diplomáciai jegyzékre, és ezzel Margaret Beckett brit külügyminiszter szerint megkezdődött az ügy megvitatása a két ország között.
2007. március 31. szombat 15:26 - Hírextra
"Megírtuk válaszunkat, és most megkezdjük az ügy megvitatását. Diplomáciai jegyzéket kaptunk, és diplomáciai jegyzékkel válaszoltunk" - mondta szombaton Beckett az EU-tagállamok külügyminisztereinek brémai találkozóján. Beckett szerint London még nem kapott választ, de a külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy Iránban jelenleg ünnep van, ami nem használ az ügy rendezésének. Az iráni kormány javarészt nem működik novruz ünnepe miatt.
Az iszlám elterjedése előtt meghonosodott perzsa újév ünnepe március 21-én kezdődött, és kedden ér véget. Irán március 23-án hurcolta el a brit katonákat, akik az iraki-iráni tengeri határ közelében járőröztek a Satt-el-Arab vízi úton.
Teherán váltig állítja, a britek többször is behatoltak iráni területre, London szerint viszont kétség sem férhet ahhoz, hogy fegyveresei az ENSZ Biztonságai Tanácsának mandátumával iraki felségvizeken tartózkodtak, amikor foglyul ejtették őket. Pénteken London hivatalos jegyzéket kapott Irántól a fogva tartott katonákról. A diplomáciai iratok tartalmát nem fedték fel sem Teheránban, sem Londonban.
Forrás: MTI