Az ammóniások sztrájkjáról a bíróság dönt
Tart a sztrájk a péti Nitrogénművek Rt. ammónia-üzemében, a cégvezetés viszont bírósághoz fordult, mert jogellenesnek tartja a munkabeszüntetést - tájékoztatta a vegyigyár Összefogás Szakszervezetének elnöke, a sztrájkbizottság vezetője szerdán az MTI-t.
2007. március 29. csütörtök 08:16 - Hírextra
Falusi Sándor közlése szerint szerda este ült le először tárgyalni a sztrájkbizottsággal Bige László nagyvállalkozó, a cég tulajdonosa, ám a megbeszélés nem hozott eredményt. A szakszervezeti elnök elmondta: Bige a sztrájkot jogszerűtlennek tartja, s közölte velük, hogy a cégvezetés bírósághoz fordult a munkabeszüntetés jogtalanságának kimondása miatt.
A szakszervezeti elnök elmondása szerint a cégtulajdonos közölte, hogy ha a bíróság a sztrájkot jogtalannak ítéli, akkor a kárt is a dolgozókra hárítja. Falusi Sándor megítélése szerint a cégtulajdonos és a menedzsment "láthatóan időhúzásra játszik". Megjegyezte ugyanakkor, hogy az érdekvédelmi szervezet meg van győződve a sztrájk jogosságáról, mert minden tekintetben a törvényben előírtaknak megfelelően cselekedtek.
A sztrájkbizottság vezetője elmondta: a tulajdonos a szerda esti tárgyaláson azt kérte, hogy a bírósági döntés meghozataláig függesszék fel a sztrájkot, azonban a dolgozók egyelőre annak a folytatása mellett döntöttek. A bíróság öt napon belül hozza meg a határozatát a sztrájkkal kapcsolatban - tette hozzá a szakszervezeti elnök.
Falusi Sándor emlékeztetett arra, hogy kedden azért léptek sztrájkba az ammónia-üzemben, mert a munkáltató még csak tárgyalni sem volt hajlandó a béremelési javaslataikról, elzárkózott a kollektív munkaügyi vitától, sőt a törvény szerint kötelező hétnapos egyeztetéstől is. Hangsúlyozta: a vezérigazgató írásban közölte a szakszervezettel az álláspontját, miszerint nem kíván bérkérdésben munkaügyi vitát folytatni, s csupán 6,5 százalékos béremelés jöhet szóba. Az is csak úgy, hogy ebből négy százalékot biztosít kötelezően, 2,5 százalékot pedig az általa helyesnek tartott szempontok szerint osztana fel - tájékoztatott a péti szakszervezeti vezető.
Falusi Sándor rámutatott: a dolgozók viszont 13 százalékos béremelést tudnának csak elfogadni, továbbá a távolléti díjnak a jelenleginél kedvezőbb - emeltebb összegű - elszámolását. A Nitrogénművek Rt.-nél a kialakult helyzetről a cég vezetői változatlanul nem kívántak nyilatkozni.
Forrás: MTI