2025. december 26. - Karácsony, István

Színházi Világnapot ünneplünk ma

A Színházi világnapot világszerte, így hazánkban is ingyenesen látogatható színházi előadásokkal, konferenciák, kongresszusok és workshopok megrendezésével, speciális rádió és televízió műsorokkal, bálokkal, parádékkal és különböző díjátadásokkal ünneplik
2007. március 27. kedd 08:12 - Kánya Andrea

A következő évben 1962. március 27-én – amikor Párizsban kezdetét vette a „Nemzetek Színháza” ünnepségsorozat – tartották az első Színházi világnapot. Azóta minden év március 27-én a világ országai megünneplik a színház nemzeteket és embereket összetartó és összehozó erejét. Ezen alkalomból minden évben egy kiemelkedő színházművész, író, rendező világnapi üzenetet ír, amelyet több mint 20 nyelvre fordítanak le, majd olvasnak fel színházakban, televízióban és rádióban. Az első ilyen üzenetet Jean Cocteau írta, és az évek folyamán olyan nagy nevek csatlakoztak Cocteau-hoz, mint a nemrég elhunyt Arthur Miller, Laurence Olivier, Peter Brook, Pablo Neruda, Maurice Bejart és Eugene Ionesco.

A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A Színházi Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A Színházi világnapot világszerte, így hazánkban is ingyenesen látogatható színházi előadásokkal, konferenciák, kongresszusok és workshopok megrendezésével, speciális rádió és televízió műsorokkal, bálokkal, parádékkal és különböző díjátadásokkal ünneplik.

Néhány program ízelítőül:

A MASZK Országos Színészegyesület kilencedik éve rendez gálaestet kedden „Színház az egész…” címmel, idén a Madách Színházban. A színházi ünnep köszöntésén túl az estnek jótékonysági célja is van; a bevételből a MASZK támogatja az Ódry Árpád Művészotthon lakóit, a szervezet alapítványa pedig segíti a rászoruló idős színészeket. A fellépők fellépti díj nélkül vállalják a közreműködést.

A gálaesten kerül átadásra több színházi szakmai díj is; így például a MASZK által alapított Gobbi Hilda életműdíj, amelyet olyan idős kollega kap, aki több évtizede van a pályán, és eddig nem részesült semmilyen művészeti díjazásban.

A Soós Imre díj olyan pályakezdő színészek díja, akik legfeljebb 5 éve dolgoznak a szakmában.
A Hevesi Sándor díjjal azokat a művészeket kívánják kitüntetni, akik sokat tettek a magyar színházművészet külföldi megismeréséért, Vámos László díjjal pedig egy fiatal rendezőt ismernek el. Ezen kívül átadják a Mensáros lászló emlékére alapított díjat is. A gálaest március 27.-én este 8 órakor kezdődik a Madách Színházban. Az est fellépői többek között Kulka János, Őze Áron, Börcsök Enikő, Fehér Anna, Mácsai Pál, Für Anikó és Hegyi Barbara lesznek.
Az est házigazdái Piros Ildikó és Huszti Péter lesznek. A műsorvezetői feladatokat két fiatal művész, Kuthy Patrícia és Makranczy Zalán, tavalyi Soós-díjazottak látják el.

Lampl Lajos, a MASZK ügyvezető titkára a Hírextrának elmondta, a gálaesten a neves színészek különböző zeneszámokkal lépnek színpadra. „Példaként említhetem Felföldi Anikót, aki az Ének az esőben című musical-ból ad elő egy dalt. Psota Irén és Csonka Pici is énekel, Für Anikó pedig az est megnyitójaként egy Cseh Tamás dallal készül”.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 2007. március 27-én, a Színházi Világnapon kerekasztal beszélgetéseket szervez Bécsy Tamás esztéta, kritikus tiszteletére. A 14 órakor kezdődő eszmecsere sorozaton olyan pályatársak, tanítványok, kollégák vesznek részt, akiknek a gondolkodásmódját, szempontrendszerét formálta, alakította Bécsy Tamás életműve, személyisége. A kötetlen szakmai beszélgetéseken azok a kapcsolódási pontokat keressük, melyek a színháztudomány ontológiai megalapozását a színházi alkotómunkával, az irodalomtudománnyal és – természetesen – a kortárs színházelmélettel összekötik.

Az Új Színházban a Színházi világnap alkalmából délelőtt tíztől nyitott próba lesz a francia Leclot levélregényéből készült Veszedelmes viszonyokból a Stúdiószínpadon. (A bemutató 2007. április 27-én lesz.) Az előadást Kiss Csaba rendezi, főbb szerepekben többek közt Györgyi Anna, Seress Zoltán, Pálfi Kata, Fodor Annamária, Kovács Krisztián látható. (Fontos, hogy részvételi szándékát időben jelezze, mert a Stúdió befogadóképessége korlátozott)
Ezen az estén pedig a Phaedra előadásunk után közönségtalálkozó lesz, ahol fölteheti kérdéseit az alkotóknak.

A Bárka Színházban 11.00 órától a Szervusztok Pajtikák, avagy Vitéz László és a többiek – Kemény Henrik bábszínháza című előadást láthatják az érdeklődők. 13.00 órakor Alföldi Róbert meghirdeti a következő évad programját, majd 14 órakor Bakonyi - Szirmay: Mágnás Miska - a Bárka Stúdiósainak előadása következik Spolarics Andrea rendezésében. 16.00-tól kulisszajárás indul a Bárka színészeinek vezetésével, és betekinthetünk az Empedoklész című darab nyílt
próbájára, végül 19.00 órakor az Empedoklész - a Maladype és a Bárka közös előadását tekinthetik meg.

A Színházi Világnapot az ország több nagyvárosának színházaiban is ünneplik.

További információ a www.szinhaz.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását