Még egy bank, ahol Széchenyi Kártyát igényelhetünk
Újabb bank kapcsolódik a Széchenyi Kártya konstrukcióhoz, így április 10-től már hat hitelintézetben, összesen 1400 helyen lehet a kedvezményes hitellel kapcsolatos ügyeket intézni.
2007. március 27. kedd 09:00 - Hírextra
A kifejezetten mikro- kis- és középvállalkozásoknak kialakított, államilag támogatott hitelt 2002. augusztusában vezették be, azóta már 350 milliárd forintot utaltak ki - írja a Világgazdaság. A kártyával maximum 25 millió forintos hitelt lehet igényelni, amely egy teljes évig használható. A hitelt igénybe vevők 28 százaléka 2 és 4 millió forint közötti pénzt használt, 11 és 25 millió közötti összegre mindössze 5 százalék tartott igényt.
A Széchenyi Kártya igénylésének feltétele - egyebek mellett - egy "nullás" APEH igazolás, teljes lezárt éves gazdálkodói múlt, illetve ki vannak zárva egyes tevékenységi körök. Az igénylés és a szerződés aláírása után néhány nap alatt már hozzá is lehet jutni a pénzhez.