Pekingben csaknem negyven ünnepséget tartanak annak tiszteletére, hogy már csak ötszáz nap van hátra az olimpiáig. A pekingi Tienanmen téren kisebb tömeg gyűlt össze, hogy lássák, ahogy átvált az olimpiáig hátralévő időt mutató óra. Ma mutatják be a szerv
2007. március 27. kedd 11:19 - Hírextra
Hu Csin-tao kínai elnök még hétfőn, moszkvai útja előtt dicsérően beszélt az olimpiai bizottság munkájáról. Elmondta: az előkészületek rendben haladnak egy nagyon sikeres olimpiához. A különböző stadionok, utak és sportlétesítmények építése a tervek szerint folyik.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke megerősítette, hogy az építkezések rendben mennek, ugyanakkor figyelmeztette a kínaiakat: a felkészülés más területeire is összpontosítaniuk kell.