2025. december 26. - Karácsony, István

Gyurcsány évi 100 milliója

A Fidesz szóvivője szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) öt új kommunikációs vezetői posztjával a "Magyarország Rt.-n belül létrejött a reklámozással foglalkozó leányvállalat". Szijjártó Péter erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt.
2007. március 27. kedd 11:48 - Hírextra

A politikus azért bírálta Gyurcsány Ferencet, mert szerinte a miniszterelnök évente 100 milliós nagyságrendű összeget akar költeni a kormányzati kommunikációra és saját maga reklámozására. Mint mondta, az öt új kommunikációs vezetői posztnak csak a bérköltsége több mint 70 millió forint évente, és ehhez még plusz költségként társul a munkatársak és az infrastruktúra, valamint a kitalált reklámtermékek kiadása is.

Szerinte ez egy közepes reklámcég éves költségvetése, vagyis elmondható, hogy a "Magyarország Rt.-n belül létrejött a reklámozással foglalkozó leányvállalat".

A Kormányszóvivői Iroda közleményében úgy reagált Szijjártó Péter szavaira, hogy "álságos a radikális ellenzék újabb vádaskodása", az kiabál most hangosan, akiknek takargatnivalója van. A kancellária az Orbán-kormány idején egy évben költött annyit kommunikációra, mint a mostani koalíció 4 év alatt összesen. Ráadásul a Fidesz legújabb politikai PR-akciójának az a célja, hogy fenntartsa a botránypolitizálást - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását