2025. december 26. - Karácsony, István

Dagad a Siemens-botrány

Átmeneti csend után tovább gyűrűzik, s ismét egyre nagyobb méreteket ölt a Siemens-botrány. A müncheni hatóságok kedden közölték, hogy vizsgálati fogságba helyezték Johannes Feldmaiert, a mind szerteágazóbb korrupcióval vádolt, nagytekintélyű vegyes ipari
2007. március 27. kedd 17:50 - Hírextra
Eközben a Magyarországgal is szoros kapcsolatokat ápoló, s a korábbi gyanú szerint a cég magyar leányvállalatát is érintő konszernnél folyó belső vizsgálatok kiderítették, hogy az úgynevezett "fekete csatornákon" keresztül, törvénytelenül kifizetett pénzek nagysága immár meghaladja a 420 millió eurót.

A korrupciós ügylet tavaly novemberi kirobbanásakor még "mindössze" 20 millióról volt szó. A hatóságok az előző hónapokban a cég több mint tíz korábbi és jelenlegi alkalmazottját vádolták azzal, hogy az elmúlt mintegy hét évben megrendelések elnyerése fejében megvesztegetési pénzeket utaltak át több európai, afrikai és ázsiai ország számára.

Az átutalások elsősorban svájci, liechtensteini és osztrák bankszámlákon keresztül történtek. A vád szerint a törvénytelen kifizetések céljából ugyanakkor számos fantomcéget is létrehoztak. Johannes Feldmaier - egyelőre - a legmagasabb rangú Siemens-beosztott, aki gyanú alatt áll. Őrizetbe vételével a botrány megfigyelők szerint újabb méreteket öltött, első ízben helyezték ugyanis vizsgálati fogságba a Siemens vezetőségének egyik aktív tagját.

Az IT egyik korábbi tagja, Thomas Ganswindt tavaly december óta őrizetben van. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy Feldmayer ellen mi a konkrét vád. Értesülések szerint őrizetbe vétele ugyancsak a törvénytelen kifizetésekkel áll összefüggésben. Ezzel egy időben megerősítették, hogy a hatóságok újabb kutatásokat folytattak a Siemens müncheni, nürnbergi és erlangeni irodáiban. Klaus Kleinfeld, a Siemens elnöke a közelmúltban külföldi szakértőket kért fel a pénzügyek ellenőrzésére és teljes együttműködést ígért a hatóságokkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását