Orbán szerint mélyponton van hazánk EU-s megítélése
Orbán Viktor szerint soha nem volt ilyen rossz Magyarország uniós megítélése a belpolitikai események és az "oroszokkal való kétes játékok" miatt. A Fidesz-elnök Lánchíd Rádiónak adott nyilatkozatát a Hír TV internetes oldala és a Magyar Nemzet Online köz
2007. március 26. hétfő 09:00 - Hírextra
Az ellenzéki párt elnöke szerint a magyar kormány Oroszországgal szövetkezik - olvasható a két hírportálon. Az unió titkos viszonyt sejt a két ország között, erről - mint Orbán Viktor a rádióinterjúban elmondta -, többen kérdezték őt. A pártelnök szerint a magyar kormány nem az Európai Unió támogatásával felépítendő Nabucco gázvezeték mellett áll, hanem más szempontokat részesít előnyben.
"Mindannyian, akik magyarként vagyunk itt, pontosan tudjuk, hogy ilyen mélyen a megítélésünk az Európai Unióban még nem volt, mint most. Egy szavahihetetlen, komolyan nem vehető, külön játszmákat folytató, legitimációs válsággal küzdő kormányzatként tekintenek Magyarországra, amely elveszítette szavahihetőségét. Olyan állam vagyunk, amelynek nem nagyon lehet adni a szavára, a belpolitikai eseményekből is ezt szűrik le, valamint az oroszokkal való kétes játékok is ezekre a következtetésekre sarkallják az embereket" - olvasható az Orbán Viktor nyilatkozatát közlő két honlapon.
A két honlap szerint Orbán Viktor pedig kulcsfontosságúnak tartja a Nabucco gázvezeték megépülését, mert azzal hazánk megszabadulhatna az orosz függőségtől.
Forrás: MTI
Ebben főszerepet játszott maga Orbán Viktor, akinek hosszú évek óta tartó, egyébként is negatív nemzetközi megítélése tovább romlott. Korábban hangoztatott saját véleményét most más országok véleményeként akarja eladni.
Az "oroszokkal való kétes játékok"-ra való hivatkozás eltúlzott, átlátszó politikai támadás. Mindenre rárohannak, amiből politikai hasznot remélnek.
Én, emlékszem arra amikor a szomszéd üzemből ezertonna szám szállították a zakuszkát.
(1500 fővel, mellék-profilból) Hazai alapanyagból.
Ma import alapanyagból, a német tulajdonos gyártat
konzerveket a saját vevőkörének.(500 fővel)
Az országnak, mnt az embrnek. több lábon kell álnnia.
Az ukrajnai energiát, vagy a MOL tranzacióit miért nem említi.
Ez kérem, a vadkapitalizmus arca.
A demokráciáról itt, most he ejtsünk szót.