Beismerték a párbeszéd tényét
Az Egyesült Államok távozó bagdadi nagykövete elismerte: találkozott a felkelőcsoportok képviselőivel, hogy bevonja őket az iraki politikai folyamatba - írta internetes oldalán a The New York Times.
2007. március 26. hétfő 11:07 - Hírextra
Zalmay Khalilzad a lapnak adott interjúban feltárta, hogy tárgyalásokat folytatott a különböző csoportokkal az iraki választásokat követően és az iraki kormány megalakítása idején, még a szamarrai síita mauzóleum 2006. februári felrobbantása előtt. A terrorcselekményt követően is voltak találkozók - tette hozzá a diplomata. Az észak-iraki városban történt merénylet volt a szikrája annak a példa nélküli erőszakhullámnak, amely a síiták és a szunniták között kirobbant Irakban, főleg a fővárosban, Bagdadban.
A The New York Times megjegyezte, hogy ez az első alkalom, amikor egy felelős amerikai tisztségviselő elismerte a párbeszéd tényét. A megbeszélések 2006-ban kezdődtek, és az első kísérletek voltak arra, hogy folyamatos kapcsolatot teremtsenek magas rangú amerikai tisztviselők és a szunnita felkelés vezetői között.
Az újság szerint a nagykövet Jordániában találkozott az Iraki Iszlám Hadsereg és az 1920-as Forradalom Brigádjai nevű befolyásos nemzeti csoport képviselőivel. Khalilzad nem kívánt részletekkel szolgálni találkozóiról, de más amerikai tisztviselők hozzátették, hogy ezek a találkozók a szamarrai merényletet követően zajlottak le. A nagykövet magatartása merőben ellentétes a Bush-kormányzat más tisztviselőiével, akik elleneztek minden kapcsolatot a felkelőkkel.
A gyakorlatias diplomata ugyanakkor többször is hangoztatta, hogy az amerikai és az iraki kormánynak kilátásba kell helyeznie az amnesztiát az iraki felkelőknek. Bush kormányzat Khalilzadot az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetévé nevezte ki, posztját Bagdadban a jövőben az 57 éves Ryan Crocker látja el, aki korábban Pakisztánban volt nagykövet.
Forrás: MTI