2025. december 26. - Karácsony, István

EU-50: ünnepi hétvége

Ötven éve, 1957. március 25-én írták alá a Római Szerződést, amely az európai integrációs folyamat egyik legkiemelkedőbb szerződése. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy vasárnap ünnepli ötvenedik születésnapját az Európai Unió. A kontinens országaiban és M
2007. március 24. szombat 10:11 - Hírextra
A Római Szerződést hat nyugat-európai állam írta alá 1957. március 25-én és ezzel létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget. Az eredeti szerződést többször is módosították. Az 1993-as Maastrichti Szerződés újabb lépés volt az európai integráció felé, ennek ellenére az Európai Unió számára a Római Szerződés szolgáltatja a jogi alapot, ez maradt a közösségi jog legfőbb forrása. Az EU például ezt veszi kiindulási pontnak például az új tagjelöltek felvételénél is.

A berlini nyilatkozat
Az európai integerációt elindító római szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából Angela Merkel német kormányfő vasárnap teszi közzé a "Berlini nyilatkozatot".

A dokumentumot a tagországok képviselői zárt ajtók mögött dolgozták ki. A szöveg még három oldal sincs, nyelvezete egyszerű, közérthető.

A Berlini Nyilatkozatot a korábbi elképzelésekkel szemben nem a tagállami vezetők írják alá, hanem csupán Angela Merkel (mint a soros elnökséget ellátó Németország kormányfője), José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke és Hans-Gert Pötteing, az Európai Parlament elnöke.

Az AFP francia hírügynökség tudósítója látta a csaknem végleges dokumentum francia nyelvű változatát.

AMI BENNE VAN:
A nyilatkozat elsorolja az elért erdményeket, a közös értékeket és azokat a kihívásokat, amelyekkel az EU-nak szembe kell néznie.

AMI NINCS BENNE:
A Berlini Nyilatkozat nem említi az alkotmányt, a bővítést és a vallást.

EREDMÉNYEK:
a béke, fellendülés, az európai egység, az egységes piac, a közös valuta, a nyitott határok

ÉRTTÉKEK:
az államok egyenlősége, tolerancia, szolidaritás, jogállamiság, emberi jogok.

KIHÍVÁSOK:
a globalizáció, az európai szociális modell megőrzése, az energetikai politika, a klímaváltozás, a szervezett bűnözés, Európa világpolitikai szerepe

AZ ALKOTMÁNY:
Nem lesz név szerint említve, de a szöveg utalni fog arra, hogy 2009-re meg kell újítani az EU intézméynes alapjait.

BŐVÍTÉS:
A szövegben nem lesz egyértelmű említés. A további bővítést Franciaország és Hollandia az integráció felhígításának tekinti, míg Nagy-Britannia és Lengyelország a demokrácia és prosperitás exportjának.

VALLÁS:
A vallás nem lesz említve a nyilatkozatban, pedig volt nyomás, hogy a szöveg térjn ki Európa zsidó-keresztény gyökereire.

A fiatalok már pénteken elkezdik a közös ünneplést az olasz fővárosban, Rómában. "A Te Európád, a Te jövőd" jelmondat jegyében március 23. és 25. között több százan, köztük magyar fiatalok gyűlnek össze egy ifjúsági csúcstalálkozón, hogy megvitassák az Európai Unió jövőjét és üzenetüket eljuttassák az EU vezetőihez.



Az Európai Unió vezetői szombaton és vasárnap Berlinben találkoznak, hogy megünnepeljék a közösség 50. születésnapját. Az informális csúcstalálkozón a tervek szerint politikai nyilatkozatot adnak majd ki, melyben áttekintik az európai értékeket és a jövővel kapcsolatos elképzeléseket - mondta a Független Hírügynökségnek György Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

Mindkét eseményt élőben követhetik az érdeklődők az interneten március 25-én, vasárnap. Az ifjúsági programot 8:45-től 13:30-ig, míg az Unió vezetőinek találkozóját 10:30-től 15:00-ig. A közvetítés linkje a http://europa.eu/50/ honlapon keresztül érhető el.

27 tagállam, 27 mestermű Rómában
A Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a közönség előtt az általában zárt olasz elnöki palotában, a Quirinaléban. Ezen a 27 tagállam mindegyike egy-egy műalkotással képviselteti magát. A tárlatot végigjárva a néző ötezer évet utazhat az időben.A legrégibb alkotás a máltai Kövér madonna, egy időszámításunk előtti 3. évezredből való istennőszobor. A legújabb a dán Per Kirkeby 1976-os Profezia su Venezia című festménye.

Görögország egy fiatal lányt ábrázoló archaikuskori szobrot küldött be a kiállításra. Athén beadott egy időszámításunk előtti 4. századi vázát is, amelyen a kép Európa elrablását ábrázolja.

Franciaországot Auguste Rodin Gondolkodó című szobra képviseli, Nagy-Britanniát egy Turner-festmény, Németországot egy Dürer-kép. Hollandia egy geometrikus absztrakt Mondrian-kompozíciót állított ki, Magyarország pedig Csontváry Magányos cédrusát.

A hivatalos események mellett az ünnepi hétvégén számos szórakoztató program, dzsessz-, pop- és rockkoncertek, valamint klasszikus zenei hangversenyek várják az érdeklődőket Európa-szerte. A legnagyobb rendezvényeket szombaton Brüsszelben tartják. A belga főváros szimbólumának számító Atomiumban nagyszabású popkoncertet rendeznek, amelyen olyan európai sztárok lépnek fel, mint az olasz Zucchero, a brit Simply Red és Kim Wilde, a német Scorpions és Lou Bega, valamint a spanyol Las Ketchup. Ugyanezen az estén a város másik pontján, a Szépművészeti Palotában a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar adja elő Beethoven IX. szimfóniáját.



A programok vasárnap is folytatódnak: a kontinens legkiválóbb dzsessz muzsikusai más-más brüsszeli helyszíneken szórakoztatják az érdeklődőket, a többi között a 18 éves Bolla Gábor szaxofonos zenekara is.

Ugyancsak vasárnap Portugáliában 220 helyi együttes ad koncertet, melynek bevezetéseként délután négykor mindegyikük tolmácsolásában felcsendül az európai himnusz. Németországban 27 uniós tagállam zenészei kelnek útra vasárnap, hogy 50 német város lakóihoz vigyék el a zene üzenetét. Azok, akiknek az Európai Unióval azonos napra, vagyis március 25-ére esik a születésnapjuk, ingyen részt vehetnek az Európai Kamarazenekar különleges koncertjén, amelynek Luxemburg ad otthont.

A Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójára Magyarországon is megemlékeznek. Az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete pénteken közös ünnepi ülést rendez, melyen Göncz Kinga külügyminiszter mond beszédet. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete emellett a megyei képviseletein is tart megemlékezéseket - mondta a Független Hírügynökségnek György Gábor, a képviselet vezetője.



Az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája is szervez külön programokat. Pénteken és szombaton sötétedéstől fényfestő módszerrel vetítik ki az uniós ünnepség születésnapi logóját az Európai Unió Házára (Budapest, Deák Ferenc utca 15.)

Ezenkívül szombaton este születésnapi bulit rendeznek a fővárosi Gödör Klubban, az Erzsébet téren. Az ingyenes rendezvény este 9-től hajnali 3 óráig tart, fellép a Jazzékiel, a Hiperkarma, a Titusz and the Carbonfools, illetve DJ Onoff. A látogatók a koncertek helyszínén az információs standoknál az Európai Parlament munkájáról tájékozódhatnak.

Tüntetni is fognak

Az antiglobalisták és az antikapitalista balos csoportok az egykori Kelet-Berlinben fekvő Alexanderplatzról vonulnak majd a német főváros legismertebb épületéhez, a Brandenburgi Kapuhoz, ahol az EU 27 tagállamának vezetői fognak összegyűlni, hogy ünnepi csoportkép készüljön róluk.

A rendőrség bejelentette, hogy a tüntetőket nem engedi a Brandenburger Tér közelébe.

Berlinben ötezer rendőr lesz szolgálatban vasárnap. Ez fele annak, amennyit George Bush amerikai elnök 2002-es berlini látogatásának biztosítására bevetettek.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását