Szijjártó: Gyurcsány saját pr-jára költi a közpénzt
A Fidesz feszólította a kormányt, hogy ne költsön újabb 104 millió forintot az államigazgatási reform előkészítésére.
2007. március 20. kedd 22:54 - Hírextra
Szijjártó Péter szóvivő szerint valójában arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő saját pr-jára akar költeni közpénzből.
Mint mondta: ezt a pénzt arra akarják felhasználni, hogy a jelenleg "beteges hazudozó képét" mutató Gyurcsány Ferencet átformálják a közvélemény szemében.
Szijjártó Péter megengedhetetlennek nevezte, hogy közpénzből a miniszterelnök arculatát javítsák, ezért arra szólította fel a kormányt, hogy függessze fel az eljárást.
A politikus szerint felesleges az államigazgatási reformra újabb pénzeket költeni, amikor ezzel a céllal jött létre az Államreform Bizottság, és Sárközy Tamás professzort is ilyen irányú munkával bízták meg.
A szóvivő hozzátette: nem is lehetséges a kiírás szerinti 2,5-3 hónap alatt elvégezni a teljes államapparátus vizsgálatát, és az ország helyzetében nem is érdemes egy ilyen, már-már irreális célra 104 millió forintot költeni.
Azt is kifogásolta, hogy sajtóinformációk szerint a megbízás elnyerésére az a konzorcium a legesélyesebb, amelyet három - szerinte - kormányközeli cég alkot.