Kevesebb az állami támogatás, de van helyette kedvezményes kölcsön
A Gazdasági Minisztérium március 31-ig teszi közzé a lakossági energia-megtakarítás támogatásáról valamint a lakossági megújuló energiahordozó-felhasználás támogatásáról szóló pályázatot. A GKM 2006-ban még két részben írta ki a most egybeolvadó pályázato
2007. március 19. hétfő 16:00 - Hírextra
Mint azt a Pont FM 88.1-nek a GKM szakmai tanácsadója elmondta az idei évben csökken a vissza nem térítendő támogatás összege: míg tavaly 600 ezer, idén 265 ezer forint a plafon. Tavaly egyharmada volt az állami támogatás a beruházásban, míg most csupán 15 százalék. Dr. Szerdahelyi György elmondta, hogy azért döntöttek a támogatás mértékének csökkentése mellet, hogy a rendelkezésre álló 2,6 milliárd forintos keretből minél több beruházás tudjon megvalósulni. A minisztérium a pályázók érdeklődésének fenntartása érdekében egy nagyon kedvezményes hitelt kapcsolt a pályázati rendszerbe. A 15 százalékos állami támogatás mellé a további 85 százalékot kedvezményes hitel formájában lehet felvennni, melynek kamata jelenleg 6,4 százalék. „A havi törlesztés így is kisebb, mint a havi energiaszámla-megtakarítás”, tette hozzá Szerdahelyi.
A GKM a 7 éves program végére azt szeretné elérni, hogy évente 14-15 ezer lakásban valósuljon meg energiamegtakrítási beruházás, és 3-4000 lakásban megújuló energiahordozó beruházást. Ezzel a lakosság energaifelhasználása egy százalékkal csökkenne.
Szerdahelyi György beszámolt arról is, hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy hagyományos építésű lakásnak az éves energia-felhasználása 80 gigajoule, egy a GKM által támogatott beruházás után pegig átlagban az energiaszámlák negyedét lehetett megspórolni. Ez éves szinten - földgázárban mérve - 70 ezer forintra tehető.