2024. május 8. - Mihály

Olasz dilemma: Prodit engedjük vagy mégse?

Az olasz államfő csütörtökön előbb a római parlament két házának vezetőjével tanácskozott külön-külön, majd fogadja a parlamenti pártok vezetőit is. Giorgio Napolitano ezt követően dönt majd arról, hogy elfogadja-e Romano Prodi kormányfő szerda esti lemon
2007. február 22. csütörtök 14:59 - Hírextra
Az olasz kormányfő azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a Szenátus leszavazta külpolitikai elképzeléseit, amelyek az afganisztáni olasz haderő fenntartásáról és egy észak-olaszországi amerikai katonai bázis bővítéséről szóltak. A Prodi balközép koalíciójához tartozó kommunisták két szenátora fordult a kormány ellen és az ő két szavazatuk döntötte el az alig kilenc hónapja megalakult kabinet sorsát.

Prodi kormányának eddig is csak törékeny többsége volt az olasz törvényhozásban. Az államfő előtt most több lehetőség áll. Ismét Prodit bízza meg kormányalakítással, vagy a koalíció egy másik politikusát kéri fel kormányalakításra, vagy elsősorban pártonkívüliekből álló, úgynevezett szakértői kormány felállítására tesz javaslatot, vagy feloszlatja a törvényhozást és új választásokat ír ki.

Olasz internetes lapok szerint a legvalószínűbb az, hogy Napolitano ismét Prodit bízza meg kormányalakítással.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását